Belföld

Kitiltási botrány – Egy ember ellen emeltek vádat

Vádat emelt az ügyészség egy cég ügyvezetőjével szemben az “amerikai kitiltási botrány” kapcsán – közölte pénteken a Fővárosi Főügyészség. Vesztegetést színlelve elkövetett befolyással üzérkedés bűntette – ezért állítják hamarosan bíróság elé.  A vádlott – bizonyos T. V. – a vád szerint azt állította az amerikai  étolajgyártó Bunge Zrt. lobbistájának, el tudja intézni az étolaj áfájának csökkentését – “potom” kétmilliárdért.

A vádirat szerint T. V egy információs technológiai és biztonsági szolgáltatásokat nyújtó cég ügyvezetője volt, aki még korábban megismerkedett egy másik Kft., közelebbről egy kommunikációs ügynökség  vezető tanácsadójával. Az említett cég üzleti kapcsolatban állt a Bunge Zrt.-vel. A kft. részt vett – egyebek mellett – a Zrt. élelmiszerek általános forgalmi adójával kapcsolatos álláspontjának kialakításában és kommunikálásában. Ebbe beletartoztak az egyes élelmiszerek kapcsán az általános forgalmi adó átalakítását célzó, az alapvető élelmiszerek áfájának csökkentésére irányuló, mindamellett az adócsalás elleni küzdelmet középpontba állító kommunikációs feladatok is.

A lobbista abban a hiszemben volt, hogy a vádlott komoly kormányzati kapcsolatrendszerrel bír, egyebek mellett egy ismert alapítvány érdekkörébe tartozó személy, egyúttal egy gazdaságkutató Zrt. korábbi igazgatósági tagja és részvénytulajdonosa is közéjük tartozik.

A vádlott 2014 májusában, egy találkozón azt állította a kft. vezető tanácsadójának, hogy ezek az emberek hajlandóak eljárni a Zrt. érdekében, pontosabban: hogy az étolaj általános forgalmi adó kulcsát kifejezetten a javukra csökkentsék,  a fent említett összegért cserébe. “A vádlott hivatkozása szerint ez a lépés részben törvénymódosítást is feltételezett volna, ezzel pedig a vádlott azt a látszatot keltette, hogy ebből az összegből vezető beosztású hivatalos személyek is részesülnének” – olvasható a Fővárosi Főügyészség tájékoztatásában.

Az ügyészség tájékoztatása szerint ebből nem volt igaz semmi, az, akire hivatkozott, erről nem tudott semmit. A kft. vezető tanácsadója a vádlott ajánlatáról tájékoztatta a Zrt. képviselőjét – aki elutasította a korrupt ajánlatot – majd az Amerikai Egyesült Államok Nagykövetségét is, így értesültek az amerikai hatóságok a fentiekről.

“A vádlott automatikus vízumjogosultsággal rendelkezett, amelyet a fentiekről való tudomásszerzést követően az amerikai hatóságok megszüntettek” – írják.

 

 

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik