Belföld

Először hozott ítéletet magyar bíróság a szado-mazóról

Egy újpesti pornófilm-forgatás résztvevői tettek feljelentést súlyos testi sértés miatt.

Megszületett az ítélet Magyarország első olyan bűnügyében, ahol a szado-mazóról kellett büntetőjogi szempontból állást foglalni – írja az Index. Súlyos testi sértés kísérletével vádoltak egy férfit, akit hat éve egy ilyen pornófilm forgatása után jelentett fel két nő, de az újpesti bíróság első fokon felmentette.

Egy gyanúsított maradt

Az ügy 2010 januárjában indult. A rendőrség külön sajtótájékoztatót tartott arról, hogyan ütöttek rajta egy pornófilm-forgatáson Újpesten, egy hétgyerekes családanya segítségkérése után. Kezdetben több gyanúsított is volt, személyi szabadság megsértése is felmerült, de a 2012-ben kezdődő büntetőperben már csak Z. Gábort állították bíróság elé.

A vád alapja az volt, hogy a hétgyermekes asszony és egy másik nő azt állította: azt mondták nekik, hogy a bántalmazás csak imitált lesz, és ha bemondják az előre megbeszélt jelszót, az is abbamarad, de nem így történt: a csuklyát viselő Z., akit nagyúrnak kellett szólítani, 36 percen keresztül ütötte őket. Z. tagadta, hogy bűnös lenne, szerinte a nők jól meg voltak fizetve és tudták, mire vállalkoznak.

Az ügyész fellebbez

Az orvosszakértői vélemények szerint a nőknek 8 napon belül gyógyuló sérüléseik keletkeztek, az ügyészség ekkor már csak súlyos testi  sértés kísérletéről beszélt. A bíróság viszont arra jutott, hogy Z. semmilyen bűncselekményt nem követett el, mert a beleegyezés egyértelműen megvolt és elvárható lett volna, hogy elolvassák a szerződést. Az egész jelenetről videofelvétel készült, amiből kiderült, hogy az említett menekülő jelszó nem hangzott el.

A tárgyaláson többször elhangzott, hogy ilyen ügy még nem volt Magyarországon. A bíró maga biztatta az ügyészt, hogy fellebbezzen az ítélet ellen, mert a magyarországi joggyakorlatnak is az az érdeke, hogy az ügy végigjárja a teljes utat. A vádhatóság képviselője ezt meg is tette.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik