Belföld

Álláshirdetést ad fel a Miniszterelnökség

Lázárék ötven gyakornokot keresnek, a legjobbak a kancellárián maradhatnak.

Gyakornokokat keres a Miniszterelnökség, februári kezdéssel. Ötven főnek van hely, akik féléves jogviszonyba kerülnek a kancelláriával – írja az ATV.hu. A felhívás a kormány honlapján már olvasható, hamarosan újsághirdetésekben is megjelenik.

A gyakornoki lehetőségre azok a 30 évesnél fiatalabb, felsőoktatásban tanuló hallgatók jelentkezhetnek, akik egy éven belül diplomát szereznek a Miniszterelnökség felelősségi területeihez kapcsolódó képzések valamelyikén. Feltétel még a felsőfokú nyelvvizsga legalább egy idegen nyelvből, illetve ha minősített adatokhoz is hozzáfér a gyakornok, nemzetbiztonsági ellenőrzésen kell átesnie.

Ilyen program utoljára 2013 júniusában valósult meg. Az akkori gyakornokok közül a legtöbben azóta is a kancellárián maradtak, ők a gyakornoki idő lejártakor versenyvizsgákon estek át.

Az újsághirdetések feladása egyébként nehezebb eset, mint két és fél évvel ezelőtt: már az ilyen közleményeket is csak a Nemzeti Kommunikációs Hivatalon keresztül lehet feladni, amely megtenderezteti az ajánlatot.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik