Egy rakás kulturálatlan és erőszakos férfi összegyűlt, és egyetértettek abban, hogy az ostobaság, a gyávaság és a lustaság tiszteletreméltó.
Ezzel az erős felütéssel kezdi írását Schilling Árpád, aki utána szépen sorba is veszi a felszólalókat.
Tarlós főpolgármesterrel kezdi, akit Budapest szégyenének és káoszkapitánynak nevez,
akinek semmi elképzelése nincs Budapest jövőjével kapcsolatban, akinek minden hatalmát kiszervezte a kerületeknek az a párt, amely előtt nem győz hajbókolni, szóval ez a Tarlós gyenge ember, amikor a várost kellene vezetni, és kizárólag akkor erős, amikor buzizhat. Tarlós leginkább azzal tartja fenn az érdeklődést maga iránt, hogy hol a baloldalra, hol a jobboldalra mutogat, amikor éppen sikerül nem megoldania valamit.
Tarlóst a házelnök követi, akinek a rendező gratulál, mert régóta ez volt “az első értékelhető hozzászólása a világ ügyeihez.” Kövér Lászlót le is tegezi.
Ó, a jóisten áldjon meg ember, vajon mi tartja vissza a nőt a szüléstől? Biztosan nem a kiszámíthatatlan életkörülmények, az erőszakos és elnyomó férfitársadalom, vagy azon egyszerű vágya, hogy mielőtt szétszüli a testét a barátaival vadászgató, nemzeti érzelmű férjének, egy percig maga is szabad, boldog és felnőtt ember lehessen?
A rendező szerint a világ, Kövér fejében, tele van háborúval, rettegéssel, elnyomással, ezért nem tudott még soha valami kedveset mondani az embereknek, akik lehetővé teszik számára, hogy “felelőtlenül fröcsköljön tele minket a frusztrációjával.”
Utána előveszi Lázár Jánost, aki szerint mindenki Soros zsoldosa, aki szóvá teszi a soha nem látott korrupciót, a kormány értelmetlen, érzéketlen politikáját. Schilling visszaidézi, hogy a miniszter arról is beszélt, hogy tehetséges fiatalok kellenek a pártba.
Miben kell tehetségesnek lenni ahhoz, hogy egy fiatal azt a politikát magáévá tegye és művelje, amit ezek a fickók megalkottak? Például érezzen legalább annyi felelősséget a magyar társadalomért, mint Habony Árpád? Legyen olyan elkötelezett a közérdek és közvagyon védelme iránt, mint Rogán Antal? Legyen olyan szolidáris és emberséges, mint Kocsis Máté? Legyen annyira keresztényi, mint Semjén Zsolt?
Szájer József több mint tíz éve abból él, hogy európai képviselő, de a rendező nem tudja, mivel foglalkozik, mikor hívta fel magára utoljára a figyelmet valamely fontos európai üggyel. Lelkiismeret-furdalás nélkül ekézi azt az EU-t, amelyből
Magyarország és mi magyarok élünk. Jó volna hallani valami konstruktív kritikát, valami részletes és korrekt leírást arról, hogy mi is az EU és mi történik benne, de Szájer József csak a kötelező hülyeséget fújja: Európa öngyilkos politikát folytat, Európa nem tudja, mit cselekszik.
Szájer után a rendező Rogán Antalnál külön kiemeli, hogy miként “az egész sötét társaság”, ő is arra büszke, amit máshol inkább elhallgatnak: a butaságra. A miniszternek fogalma sincs arról, hogy alakult Európa nyugati felén a történelem, milyen etnikumok, mikor és miért népesítették be Nagy-Britanniát.
Schilling Árpád ezt követően Orbán Viktort tévedhetetlen néptribunnak, vezírnek nevezi, akiből “csak úgy ömlött a süketelés” (a kormányfő beszédének szó szerinti leirata itt – a szerk.).
A rendező riogatásnak tartja a “migránsozást”, ízekre szedi a legfőbb állítást, hogy Európa mindig akkor került bajba, amikor nem tudott ellenállni az őrült gondolatoknak. Csakhogy szerinte ezeket az abszurd dolgokat éppen az a rendszer képviseli, amelyet Orbán hozott létre. Ezt követően a rendező – mintegy szakmai alapon elemzi – a díszletet, a statisztákat és arra jut, hogy
ezek mind, szégyentelenül büszkén a tudatlanságukra és embertelenségükre. Ők képviselik a polgárok érdekeit, ők jelenítik meg Magyarországot, ők a mi vezetőink, ők mutatnak irányt e vészterhes időkben, ők gondoskodnak a jövőnkről, az életünkről.
A végén a rendező ironikusan még biztat is, “biztosan van még lejjebb, fiúk, nosza!”
