Belföld

Kinyitották a pénzcsapot a Norvég Alapnál

Feloldotta Magyarországgal szemben a támogatások felfüggesztését a Norvég Alap és az Európai Gazdasági Térség.

December 9-én oldotta fel a támogatási pénzek 2014. május 7. óta tartó befagyasztását a Norvég Alap és az EGT, így ismét megindulhat a milliárdos összegek folyósítása Norvégia, Lichtenstein és Izland részéről – írja a hvg.hu.

A közlemény csütörtök délben a budapesti norvég nagykövetség oldalán is megjelent. A feloldásra azt követően került sor, hogy a donorországok megállapodtak a magyar hatóságokkal a támogatási pénzek ellenőrzéséről. Eszerint a magyar hatóságok nem ellenőrizhetik a civil támogatások felhasználását, mint azt korábban az Ökotárs Alapítványnál tette.

A támogatási összegeket csak a program végéig lehet felhasználni, tehát szűkös idő maradt a magyar pályázóknak arra, hogy az elnyert összeget célszerűen felhasználhassák – a gazdasági támogatás 153,3 millió euró, a pályázati időszak 2014. év végéig tartott. A donorországok a magyar hatóságokkal közösen egyeztetnek minden pályázóval. A négymilliárd forintos keretre pályázó civilszervezeteket nem érintette a felfüggesztés.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik