Három cikkel igyekszünk összefoglalni a menekült-kérdést. Az első a népvándorlással foglalkozott és a „potyautasokkal”. A második a valódi menekültekkel és a terrorista ISIS állam működésével. A harmadik – jelen írás – pedig a népesedési következményeket vizsgálja.
Birodalmak komoly problémája a civilizációs elkényelmesedés. Éppenséggel lehet az európaiakat elkényelmesedettnek látni, különösképp, ha a gyerekvállalási kedvből indulunk ki, mint ahogy ezúttal e cikk is teszi. Vallási értelemben is motiválatlan, közösségiségében is gyenge. Ezzel szembe állíthatók a muszlimok, és lehet mindhárom területen erősebbek. De éppenséggel vitathatjuk is, hogy közösségfejlesztésben a Nyugat gyenge volna, legalább annyi érvet találhatunk arra, hogy a legerősebbek közé tartozik, hiszen aktív és szabad nyilvánossága van, és a legfejlettebb technikákat használja belső konfliktuskezeléseire.
A Nyugat sorsa
Egyik oldalról érvelhetünk amellett, hogy a népvándorlás elgyengíti, és legyőzi Európát, másik oldalról viszont, hogy megerősíti, mert a terrorizmussal szemben egységesíti a külpolitikáját, a titkosszolgálatait és a katonai erejét.
Mindent összevetve tehát nem tudhatjuk, mi lesz a sorsa a Nyugatnak. A népesedés menekülthullám előtti előrejelzéseiről viszont láthatjuk, hogy azokon módosítani kell. Korábban világosan látszott, hogy katasztrófa felé rohanunk. Elnéptelenedő szélek, lepusztuló, kihaló területek, elvándorlások. Erősen fogyott Törökország, a régi NDK területe, a szlovákok, de a románok is.
Negyven millió mínusz
Bizonyos nemzetek jövője teljesen kilátástalannak látszott a szociológiai gyerekvállalási kedv és a kivándorlás, azaz a komplexebb demográfiai előrejelzések szerint. Magyarország is a 24. órába került, de nem volt még olyan drámai a helyzete, mint a németeknek, vagy a szlovákoknak. Az íreken kívül viszont jószerivel nem volt más európai ország, ahol a „bennszülött” lakosság ne indult volna öregedésnek. Az Európai Unióra 2050-re negyven milliós (!) létszámcsökkenés várt. A helyzetet nem enyhítette, hanem súlyosbította a belső mobilitás.
Az Erdélyből Magyarországra jövők Erdélyt üresítették ki, a románok olasz és angliai munkavállalása a románokat hozta egyre nehezebb helyzetbe. A portugálok megindultak Brazília, Franciaország és Németország felé, stb.
Az egységes Európa a vándorlás miatt nem csak a széleken, de a centrumban is problémát okozott, ide meg ugyanis többen jöttek, mint kellett volna, már a menekülthullám előtt is. Angliában a kelet-európai bevándorlók miatt felerősödött például a szélsőjobb, s hogy kifogják a szelet a vitorlájukból, kezdett idegenellenes lenni a kormányzó elit is.
Egységes Európa
Ha Európa valóban egységes állam lett volna, mint az USA, talán kellő mértékben újraosztva a vagyont, a széleket meg tudta volna erősíteni, de ilyen redisztribúcióra felzárkóztatási projektek ide vagy oda, nem volt képes. (Sőt, az autonómiájukhoz ragaszkodó kis államok, mint amilyenek mi is vagyunk, csak megakadályozták az egységes EU születését.) Ez a torz szerkezet egyre látványosabban mutatta, hogy minél több értelmiséget és szakembert képeznek ki a széleken, annál biztosabb, hogy ebből maguk a szélek nem profitálnak semmit.
Eszükbe sem jutott, hogy arra tegyenek erőfeszítést, hogy a periféria országok felé legyen valamiféle hazaáramlás. Ezt az itt lévő államok kezdték felismerni, és agyelszívásként értelmezni a folyamatot. (Pedig lehetett volna központi támogatásokat kitalálni, hogy a kelet-európaiak például hazamenjenek, csakhogy ez nem volt a centrumnak érdeke. Csak egy ötlet: ha a felsőoktatást egy közös büdzséből szerveznék az egész EU-ban, és a széleken megfizetnék a legdrágább oktatókat, már nem mennének el sem a tanárok, sem a diákok Nyugatra. S ha mégis elmennének, nem volna a rendszer igazságtalan, mint most, mikor például az angliai orvosokat Romániában képzik.)
A Római Birodalom veszte
Más civilizációk is átmentek már ilyen centrum-periféria folyamatokon, melyeken úgy igyekeztek úrrá lenni, hogy a birodalom határaira kívülről telepítettek be embereket. Régen ugyanis a fő problémát a határok katonai megvédése okozta. A Római Birodalom végül a széleken omlott össze, de először nem is a külső betörések miatt, hanem mert a zsold nem érkezett meg a határra.
A hajdani katonák aztán széthordták az erődítmények köveit és nekiláttak a mezőgazdasági tevékenységnek, hiszen valahogy meg kellett élni. Aztán egy-két emberöltő alatt mindenféle szaktudás elveszett, melyet a központ biztosított, nem csak a vízvezeték rendszerek szűntek meg, de már kőházak helyett nyomorúságos viskókat építettek csak. Az életszínvonal rosszabb lett, mint a rómaiak hódítása előtt.
A mostani esetben viszont több minden máshogy történik, mint a korábbi civilizációk esetében. A rómaiaknál például a széleken letelepített germánok lettek kiképezve, és harcoltak aztán a benyomulni próbáló germánokkal. Ma nincs háború Európa szélein, a menekülteket maximum vízágyúkkal fenyegetik, ők pedig maximum türelmetlenségüknek hangot adva kiabálnak, vagy testükkel próbálják áttörni a határt. És ami a mi szempontunkból a legfontosabb, a bevándorlók már eleve nem letelepíthetők a széleken, mint a régi birodalmak esetében. Ők most a centrum országok felé igyekeznek, melyek kedvükre válogatnak is a beérkezők közül. A tömegben pedig vannak magasan kvalifikáltak, és vannak fiatal és egészséges dolgozni akaró férfiak.
A kalandvágyó magyar fiatalok
Ha most csak magyar szemszögből nézzük a dolgokat, eddig az történt, hogy a demokráciára és a jobb életre vágyó önbizalommal teli, vagy csak kalandvágyó magyar fiatalok elindultak, és mint tudjuk nem azzal a szándékkal, hogy vissza is jönnek. Akik meg tudták vetni a lábukat, azok kinn is maradtak. Az itthon lévőktől sem volt sok jó várható. Egyre később házasodnak, a gyerekvállalás tovább tolódik, nem születnek meg a vágyott gyerekek, már aki még akar gyereket nevelni. Mindez egy nagyon gyorsan elöregedő, képzett fiataljait elveszítő társadalom képét mutatta itt Magyarországon is.
A felsőoktatás leépítése csak egy tűzoltó akció volt, hiszen a képzetlenek megtartására több az esély, mint az idegen nyelveket jól beszélő diplomásokra. Kezdtünk ráállni már a rendszerváltás óta az összeszerelő és bedolgozó munkákra, és arra, hogy természeti erőforrásainkat kínáljuk eladásra. Minden kormányunk ezen a kényszerpályán mozgott. Pedig egy autógyárnak, egy gumigyárnak vagy bármilyen multinacionális vállalatnak kiszolgáltatottjává válni, amelyik bármikor veheti a sátorfáját, a lehető legrosszabb stratégia.
A szegények áradata és a muszlim migráció
A központi fejlett térségek nem érezték a probléma súlyát, ahogy például mi sem éreztük az erdélyi magyarok gondját addig, amíg nálunk épp ők töltötték fel az egészségügyi intézményeinket. Végül is azonban a rendszer felszedte volna a saját sínjeit, méghozzá úgy, hogy ahhoz, hogy a központ működhessen elszívta volna a kelet-európai, a görög, a török, a spanyol a portugál stb. munkaerőt, majd a széleken társadalmi zavargások törtek volna ki.
Végezetül aztán innen indult volna el a szegények áradata, ám ezek a szegények mások lettek volna, mint az arab bevándorlók. Ők ugyanis alkoholisták, kábítószeresek, jóléthez szokott, magas fizetést elváró, alacsony munkamorálú stb. tömegek lettek volna. (Angliában is nehezen néz a társadalom szembe azzal a ténnyel, hogy a valódi gond nem a bevándorló kelet-európaiakkal van, hanem a saját, lecsúszott segélyekhez szokott munkásosztályukkal.) Alighanem azután, hogy Európa kitermelte a saját „barbár polgáraikat” a belső határok megszűnte után ezt önmagára is szabadította volna.
Ám épp ezt a forgatókönyvet írta át most a muszlim migráció. Ennek a következménye voltaképp az, hogy a centrum országokba kellő számú dolgozni akaró és tudó is érkezik. Ennek pedig nem csupán a centrum országok számára van az a jótékony hatása, hogy az olcsó és fiatal munkaerő fenntarthatóvá teszi a rendszert.
Nagyok a különbségek, mert a magyarországi munkaerőköltség 5-6 szorosa is lehet a centrumban. Lehet tehát, hogy egy muszlim bevándorló végül is kevesebbet fog keresni Németországban, mint ha Magyarországon maradt volna, de sokkal valószínűbb, hogy többet. Viszont nem annyival többet, amennyiért a kelet-európainak érdemes lenne Nyugatra mennie.
Mindenkinek jó
Tulajdonképp a bevándorlási hullám kiszorítja a mieinket a nyugati munkaerőpiacról. Míg bevándorlás nélkül az EU végül is a széleinek tönkretétele miatt összeomlott volna, most a kívülről centrumba érkezők miatt ez nem következik be, és ez nem csak a centrumnak jó, de ha lehet, még jobb az EU periférián lévő államainak és nemzeteinek.
Persze megannyi kulturális változást hoz magával ez a helyzet, ami Európát amerikanizálja, hiszen nem lesz hirtelen olyan, mint Amerika. Ma az Egyesült Államok konszolidált és integrált olvasztótégely, míg Európát a sokat emlegetett kulturális különbségek tehetik feszültté. Ami érdekes azonban, hogy nem az egész Európa amerikanizálódik, csak a közepe.
Kreatív középosztály
A kelet-európai országok fiataljai pedig nem lesznek versenyképesek az olcsó centrumban elhelyezkedő munkaerővel, így kénytelenek lesznek otthon boldogulni. Hogy ez mennyire oldja meg a demográfiai kérdést, és az elit újratermelést, azt még nem lehet látni. De egy forgatókönyv a sok közül nyugodtan lehet optimista. Olyan természeti értékeink vannak, amelyet már az ipari forradalom idején elveszítettek például Angliában.
Könnyen meglehet, hogy ránk nem terhelődnek a kulturális különbségekből adódó feszültségek, a felzárkóztatás és integrálás költségei stb. Gazdaságunkat épp az itt maradt fiatalok segítségével átállítható egy fenntartható fejlődésre, a szolgáltató szektorunk és az innovációnk általuk erősödhet meg, stb.
Az a kreativitás, amely az új középosztályi generációkban mindig megvan, kénytelen lesz idehaza kamatozni. Hasonlóan a szocializmus időszakához, amikor fal választott el minket, most egy újabb fal létesül, csak ezúttal a bevándorlók emelik ezt a falat. És azért ez nem lesz olyan átjárhatatlan, mint a korábbi, nem kell csempésznünk be a tudást, és nem akadályozza meg semmi, hogy eladjuk az itt létrehozott minőségi terméket. Továbbra is rosszabb lesz a demokráciánk, kevésbé fognak jól keresni, akik itt élők, ez igaz, de a fogyasztás terén nálunk is megjelenik a minőségre vágyás.
Indiai informatikus, bolgár kertész
Kérdés, hogy felismerjük-e, hogy már nem az oktatás leépítése a megtartó stratégia, és hogy ez immár önsorsrontó. Valószínű, hogy megindul egy hazaáramlás is, amit majd az aktuális kormányok sikerpropagandaként fognak tálalni, jóllehet ez is a nemzetközi trendeknek tudható majd be. Egyfelől persze szomorú, hogy az indiai informatikussal, a bolgár kertésszel, és a muszlim betanított munkással nem tudunk Nyugaton versenyezni, másfelől viszont épp ez menti meg idehaza az országot a pusztulástól.
Már most se igazán számíthat egyetlen magyar sem arra, hogy egy jó kukás állást megszerezhetne, de pékre sem lesz igazán szükségük. Ellenben Magyarországon kelleni fognak szállodai alkalmazottak, pékek és kukások, amit viszont az itteni alacsonyabb bérek miatt nem fognak elfoglalni a bevándorlók.
Vannak történészek, akik kimutatják, hogy a félperifériák válnak később központtá, de hogy ennyire körülményesen és ilyen mechanizmusok árán nyíljon meg egy új korszak, mint a mostani, erre még aligha volt példa. A történelem teljesen sosem ismétli magát. Azt gondolom, hogy a kelet–európai régiót nem érdemes leírni, míg ha nem lett volna muszlim népvándorlás alighanem mi jártunk volna legelőször pórul.
