Debrecen és München között indít járatot jövő áprilisban a német Lufthansa légitársaság, a cég hetente háromszor közlekedtet gépeket a két város között – közölte Ofer Kisch, a Lufthansa kelet-közép-európai regionális igazgatója hétfőn Budapesten, sajtótájékoztatón.
Elmondta, hogy a Bombardier CRJ900-assal üzemeltetett járatok hétfőn, szerdán és pénteken közlekednek majd. Azt mondta, ebben a régióban ez lesz az egyetlen új útvonal, amelyet 2016-ban megnyit a Lufthansa.
Seszták Miklós nemzeti fejlesztési miniszter közölte, a Lufthansa ezzel kinyitotta a világot Debrecen előtt, ami annak is köszönhető, hogy a repülőtér nagy értékű és jó irányba tett fejlesztésen ment keresztül.