Belföld

Huszonötször szúrt a zalaegerszegi nő gyilkosa

Az orvosok a boncoláskor összesen huszonöt késszúrást számoltak össze a 18 éves lány holttestén.

Korábban megírtuk, az áldozatot olyan súlyosan bántalmazta az elkövető, hogy több önmagában is halálos sérülést találtak a testén.

A fiú a téren hagyta a kocsit, és gyalog mentek a parkba. Ott beszélhettek az újrakezdésről, ám a lány kitartott amellett, hogy ő már nem szereti a fiút. Barnabás ezután puszta ököllel esett neki a lánynak, majd fojtogatta és szurkálta. A lányt olyan súlyosan bántalmazta, hogy több önmagában is halálos sérülést találtak a testén.

A Velvet arról ír, hogy a Zalaegerszegi Törvényszék közleménye szerint B. Barnabás először fojtogatta, később ököllel ütötte volt barátnője fejét, amikor a lány összecsuklott, késsel szurkálta össze a nyakát és tarkóját.

A gyilkosság után a főiskolás fiú kocsival menekült Budapest felé, de útközben a 76-os úton az árokba csapódott. B. Júlia a gyilkosság előtt tíz perccel még anyjával beszélt telefonon. A gyilkos az igazságügyi elmeorvosi szakvélemény szerint tudta, hogy mit tesz, a következményekkel is tisztában volt.

Az ügyészség különös kegyetlenséggel elkövetett emberöléssel vádolja. A fiatalember tárgyalása november 30-án, hétfőn kezdődik.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik