Belföld

Lopott kocsival szenvedett baleseteket a drogos újkígyósi betörő – Fotókkal

Rommá „dolgozta” magát az éjjel, de zsákmányt nem szerzett. Illetve de, a kocsit, amit sikeresen összetört - kétszer is egymás után.

A rendőrség hétfőn őrizetbe vett egy 29 éves fiatalembert, aki a gyanú szerint előző éjszaka több újkígyósi házba is próbált betörni. A Kölcsey, a dr. Pándy Kálmán, az Öreg, a Kis és a Petőfi utcában is járt és összesen tíz ház kerítésén mászott át, hat helyen feszegette az épületek ajtóit, ablakait. Egy épületbe sem tudott bejutni, mert mindenhol megzavarták.

újkígyósi betörés
Fotó: police.hu

Az egyik udvaron állt egy autó, benne az indítókulccsal. Ezt végül sikerült meglovasítania, ám balszerencséjére Medgyesegyháza határában sikerült úgy megelőznie egy kocsit, hogy a manőver közben nekiütközött. A történtek után megállás nélkül továbbhajtott és Lőkösháza külterületén, – amikor már az élettársa is vele utazott – lesodródott az útról. Sem ebben, sem az előző balesetben nem sérült meg senki.

újkígyósi baleset balesete
Fotó: police.hu

Utóbbi helyszínen a fiatalembert elfogták és előállították, a gyorsteszt kimutatta, hogy kábítószert fogyasztott. Lopás vétség és bűntett kísérlet, valamint lopás bűntett miatt indult eljárás ellene, amit megfejelt egy járművezetés bódult állapotban vétség elkövetésének gyanújával is.

A nyomozók azt még vizsgálják, hogy a betörő élettársa részt vette-e a bűncselekmények elkövetésében.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik