Belföld

Terebélyesedik az ingyenes wifi-hálózat az országban

Több mint ezerötszáz ponton épül ingyenes wifi elérés, a projekt költségei akár az egymilliárd forintot is meghaladhatják, írta pénteki számában a Népszabadság kormányzati forrásokra hivatkozva.

Mint írták, az internetes konzultáció után egy több pontból álló csomagot dolgoztak ki, ezek között szerepel az internet áfájának 18 százalékra csökkentése, a minden településen elérhető ingyenes wifi hálózat és a szociális internetcsomag.

A lap úgy tudja, a már meglévő ezerháromszáz e-Magyarország-pontnál alakítanák ki a netkapcsolatot, ahol pedig nincs, ott a polgármesteri hivatalok környékén, vagy a települések leginkább látogatott közösségi terénél. A közösségi wifi támogathatja például az elektronikus ügyintézést, azzal, hogy annak is elérhetővé teszi az internetkapcsolatot, akinek otthon nincs előfizetése.

A lap által megkérdezett szakértők négyszázmillió és kétmilliárd forint közötti költséget prognosztizálnak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik