Belföld

Fegyházbüntetést kértek Hagyóékra

Az ügyész kemény büntetést javasolt Hagyó Miklós elsőrendű vádlottra és hét társára, mert a vád szerint bűnszövetkezetben egymilliárd forintot meghaladó vagyoni hátrányt okoztak a BKV-nak.

Homonnai János, a Központi Nyomozó Főügyészség ügyésze perbeszédének ötödik napján a fegyházbüntetések mellett négy vádlottra felfüggesztett börtönbüntetés, két vádlott esetében pénzbüntetés kiszabását indítványozta a Kecskeméti Törvényszéken folyó per csütörtöki tárgyalásán.

Az ügyész már egy korábbi tárgyaláson egy vádlott felmentését javasolta az ellene emelt vádak alól.

Homonnai János indítványozta, hogy Hagyó Miklóst folytatólagosan, bűnszervezetben elkövetett, különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntettében mint felbujtót, két rendbeli hivatali visszaélés bűntettében, valamint vezető beosztású, hivatalos személy által elkövetett vesztegetés bűntettében mondja ki bűnösnek a bíróság.

MTI / Ujvári Sándor
MTI / Ujvári Sándor

Kezdeményezte továbbá, hogy Mesterházy Ernő másodrendű vádlottat (egykori főpolgármesteri politikai főtanácsadót), Antal Attila harmadrendű és Balogh Zsolt negyedrendű vádlottat (a BKV Zrt. volt vezetőit), Lelovics Ottó ötödrendű vádlottat (a főpolgármester-helyettesi kabinet egykori kommunikációs tanácsadóját), Mátay-Horváth Éva hatodrendű vádlottat (a BKV Zrt.-hez tartozó DBR Metró volt sajtóreferensét), Horváth Iván ügyvédet, hetedrendű vádlottat, valamint Regőczi Miklós nyolcadrendű vádlottat (egykori kommunikációs igazgatót) a törvényszék ítélje a bűnszervezet esetén alkalmazandó megemelt büntetési tételkeretben fegyházban végrehajtandó szabadságvesztésre.

Homonnai János nyomatékosan súlyosbító körülményként értékelte, hogy Hagyó Miklós, Antal Attila, Balogh Zsolt és Regőczi Miklós a cselekményeit magas szintű, közpénzek kezelésére megbízott vezetőként, bizalmi jellegű beosztásban követte el.

Perbeszédében kiemelte, az első-, a másod-, a harmad- és a nyolcadrendű vádlottat cégvezetői és üzleti tapasztalatai segítették abban, hogy a jogellenes kifizetéseket nehezen ellenőrizhető, túlárazott és fiktív szolgáltatások mögé bújtassák. A hetedrendű vádlott a jogi szaktudását és ügyvédi hivatását hasznosította.

Hagyó Miklósnak főpolgármester-helyettesként feladata lett volna a BKV törvényes működésének és szabályos gazdálkodásának felügyelete. Antal Attilának, Balogh Zsoltnak és Regőczi Miklósnak is feladata lett volna a közlekedési vállalat törvényes működésének és nyereséges gazdálkodásának a biztosítása.

Mindannyian tehát olyan bűncselekményeket követtek el, amelyeket beosztásuk okán meg kellett volna akadályozniuk

– fűzte hozzá.

Hagyó Mikóst, Budapest egykori szocialista főpolgármester-helyettesét és 14 társát folytatólagosan, bűnszervezetben elkövetett, különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntettével és más bűncselekményekkel vádolja a Központi Nyomozó Főügyészség. A vád szerint a Hagyó Miklós vezetésével működő bűnszervezet 2008 augusztusáig egymilliárd forintot meghaladó vagyoni hátrányt okozott a BKV-nak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik