Belföld
Önkormányzati választás - Plakátok Budapesten

Dr. Kocsis Máté peren kívül beszélné meg a késelő, őrjöngő menekültekről szóló posztját

Kerner Zsolt
Kerner Zsolt

¯\_(ツ)_/¯. 2015. 11. 12. 11:01

Dr. Kocsis Máté korábban – amikor még voltak menekültek Budapesten – a Keleti pályaudvar lezárása után a II. János Pál pápa térre szorult menekülteket vádolta meg azzal, hogy késelgetnek, lopnak és szarnak, majd miután többen megírták, hogy ez nem igaz, az újságírókat vádolta meg azzal, hogy Soros György rabszolgái.

A Helsinki Bizottság ezután fordult bírósághoz. Szerintük az egyenlő bánásmódról szóló törvény tiltja a zaklatást, azaz a megfélemlítő, ellenséges, megszégyenítő környezetet kialakító magatartásokat. Beperelték dr. Kocsis Mátét és a józsefvárosi önkormányzatot, és kérték, hogy Facebook-oldalukon nyilvánosan kérjenek bocsánatot a méltóságukban megsértett menekültektől.

De még ha nem is állt volna ilyen gyenge ténybeli lábakon a polgármester bejegyzése, ha lettek volna is komolyabb konkrét incidensek, a menedékkérőket egyéni magatartásuktól függetlenül megbélyegző, a velük szembeni előítéletek erősítésére, gyűlölet felkorbácsolására alkalmas, durván általánosító kijelentések akkor is elfogadhatatlanok lettek volna. Néhány nappal a bevándorlók elleni indulattól fűtött brutális szegedi támadás után az ilyen beszéd különös felelőtlenség egy közhatalmat gyakorló személytől.

Írták. A 444 szerint az ügyben az első tárgyalási nap csütörtök reggel volt a Fővárosi Törvényszéken, és hamar véget is ért.

Dr. Kocsis Máté ügyvédje, Kovástis László azt mondta, sem az önkormányzat, sem a polgármester nem tehető felelőssé az ügyben, mivel posztjában csak véleményt közölt, ráadásul nem is valósított meg zaklatást, hiszen a csoport védett tulajdonságával szemben nem tett megjegyzést, csak egyes viselkedésmódokat kifogásolt.

Dr. Kocsis nem volt jelen, de később szeretnék tanúként kihallgatni. Már ha erre sor kerül, mert a lap szerint dr. Kocsis ügyvédje azt szeretné, ha peren kívül meg tudnának egyezni a Helsinki Bizottsággal. Jelezte azt is, hogy elképzelhetőnek tartják, hogy a Helsinki által kért nyilatkozathoz hasonló tartalmú nyilatkozatot közzé tegyenek. A tárgyalás lehetőségét a Magyar Helsinki Bizottság ügyvédje elfogadta, a bíróság pedig hat hónapot adott arra, hogy a két fél bíróságon kívül egyezségre jusson egymással.

Dr. Kocsis amúgy már előre is szaladt, bocsánatot kért a Facebookon a menekültektől. Nem tudom, miért van olyan érzésem, hogy nem gondolta komolyan.

//

:) Beperelt a Soros György által is támogatott Helsinki Bizottság nevű valami. Azt mondják, kérjek bocsánatot a migrá…

Posted by dr. Kocsis Máté on Monday, November 9, 2015

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Kommentek

Beregszász, 2015. március 19.  
Vásárló fizet az egyik élelmiszer áruházban a kárpátaljai Beregszászon, a Bohdana Hmelnickoho utcában 2015. március 18-án. Ukrajnában a nemzeti valuta leértékelődése miatt leginkább az alapvető élelmiszerek drágultak, a hrivnya értékének ingadozása miatt egy napon belül is változnak az árak.
MTI Fotó: Balázs Attila
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.