Még az is előfordulhat, hogy vissza kell fizetni a számára megítélt húszmillió forintot Perusza Zoltánnak, aki 2009-ben egy rosszul megépített székesfehérvári kerékpárúton biciklizve árokba zuhant, és a baleset következtében lebénult – számol be a Bors. A bíróság megállapította a székesfehérvári önkormányzat felelősségét, ki is fizették a kártérítést. Az önkormányzat – Perusza Zoltán ügyvédje szerint határidőn túl – felülvizsgálati kérelemmel fordult a Kúriához.
Magyar Gábor ügyvéd szerint a Kúriának ilyen eljárási lehetősége a befogadáshoz nem lehetett volna és három lehetséges folytatásról beszélt: a Kúria ítélhet úgy, hogy az egész jogi eljárást folytassák le újra vagy tárgyalás nélkül a rendelkezésre álló korábbi iratok alapján az önkormányzatot ismét elmarasztalja. Még az is elképzelhető, hogy tárgyalás nélkül az önkormányzatnak ad igazat, és akkor ad abszurdum a húszmilliós kártérítést vissza kell fizetni – mondta el az ügyvéd a napilapnak.