Belföld

A kilőtt farkas után sem tettek le a farkasok Magyarországra telepítéséről

Várhatóan 10-15 évre lesz szüksége a társadalomnak ahhoz, hogy megtanuljon együtt élni a farkasokkal.

A pécsi állatkertből október 31-én szökött meg egy farkas a kifutóját villanypásztorral is határoló két és fél méter magas kerítésen át, amikor egy gondozó az itatókat töltötte fel. Másnap járókelők a Tubesnél vették észre az állatot, értesítették a rendőrséget, akik riasztották az állatkert illetékeseit. A farkas fenyegetően lépett fel és már sötétedett, ezért Szatyor Miklós, az állatkert igazgatója kilőtte az állatot.

A Magyar Állatkertek Szövetsége a rendőrségi vizsgálat idejére felfüggesztette a Pécsi Állatkert tagságát – jelentette be az m1 Ma este című műsorában csütörtökön Andréka György, a szövetség elnöke.

Szilágyi István a döntéssel kapcsolatban hangsúlyozta: a szakma kiállt a biztonság, az emberélet biztonsága és a szakmaiság mellett.

Arra a kérdésre, hogy az állat miként tudott megszökni, a Fehér Kereszt Alapítvány elnöke elmondta: a farkas roppant ügyes, roppant taktikus vadállat, amely ebben az esetben valószínűleg megijedt.

Szilágyi István tudomása szerint jelenleg építkezések folynak a pécsi állatkertben, ráadásul ezek a farkasok a szökés előtt érkeztek Olaszországból a baranyai megyeszékhelyre, és vélhetően az utazás emelte meg az egyik állat stresszhormon-szintjét annyira, hogy megszökött.

Szilágyi István hozzátette, ő maga öt-hat éve foglalkozik farkasokkal, és dolgozik a faj magyarországi visszatelepítésén az északi határszélen.

A farkas az ökológiai rendszerben is fontos szerepet tölt be, szelektálva az erdők vadállományát, de várhatóan 10-15 évre lesz szüksége a társadalomnak ahhoz, hogy megtanuljon együtt élni a farkasokkal – jegyezte meg.

A szakember szerint egyik végletbe sem érdemes beleesni: nem szabad kedves állatként tekinteni a farkasra, de az ablakokat sem kell beszögelni miatta. Fontos, hogy a kirándulók hagyják békén az erdei állatokat – hangsúlyozta Szilágyi István.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik