Vészhelyzet! Utolsó pillanatos izzócsere a Parlamentben

Újságíró és fotós akrobatikus összmunkája és egy összevont teremőri szemöldökpár volt e kép ára, megérte, Jankó úr, nagyon köszönjük még egyszer, mi pedig búcsúzunk mára.

Hommage à Robert Altman

…és ki örül ennek kevésbé?

A magyarok harmada szegény, Orbán pedig tovább növelte az adókulcsukat, az áfa brutális, a fiatalok menekülnek, a gazdaságpolitika megbukott. Volner János csupa olyan dolgot közölt, amelyről fogalmunk sem volt.

Tállai András válasza szintén meglepő volt: míg a szocik belezavarták emberek millióit a devizahitelekbe, a Fidesz minden szegénységgel kapcsolatos kérdésre hathatós választ adott. Nőttek a jövedelmek, csökkent a munkanélküliség, a befektetők napról napra bizakodóbbak. az ingyentankönyv-program siker, a Jobbik hazugságpropagandát tol, az államtitkár pedig a papírjából is képtelen volt felnézni, annyi meggyőző adatot sorolt.

Azt pedig végképp nem találják majd ki, hogy Volner elfogadta-e a választ (nem), ahogy azt sem, hogy a Ház elfogadta-e (igen.)

Novák Előd „Hajlandóak-e végre megvonni a kommunista luxusnyugdíjakat?” címmel tesz hozzá a törvényhozás mai munkájához.

Az államtitkári válasz arra épül, hogy a közelmúltban megvonták a jelzett extrajuttatásokat, köztük Biszku Béla bónuszát. Dömötör Csaba még egy Bélát hoz be a képbe, s ez nem más, mint KágéBéla.

Radikális tananyagcsökkentés kell, mert a gyerekek túlterheltek, s ha hazaérnek, „Kiterülnek, mint a békák” – ez az első interpelláló, Hiller István mondandójának eszenciája.

ROB szerint a magyar nebulók az OECD-átlagnál kevesebbet ülnek tanintézményben.

Hiller az érvelést egy tábla fehér csokival jutalmazná, legalábbis verbálisan. Ha Hiller igazán tökös, jövő héten behozza azt az édességet, s amennyiben szól nekünk, tudósítunk e cuki eseményről.

De nem direkt.

Most érünk hatvanmilliárdos pakkot indítványozó módosító indítvány szavazásához. Jakab levezető elnök MSZMP-t mond egy szoci javaslatnál, de aztán észbe kap, s MSZP-re pontosít. Nyelvbotlásával nagy boldogságot okoz  a jobbikosoknak és a fideszistáknak.

– Frakcióvezető úr, fél éve beszéltünk meg egy interjút.

– Tényleg!

– Remélhetünk?

– Keresni fogom.

– Tamáskodom.

– Meglátjuk.

A napirend előttiek után – bontva a szokásos táncrendet – nem interpellációkkal és azonnali kérdésekkel folytatja munkáját a törvényhozás, hanem bő egy órányi törvényi vitával.

De kezdjük az elejétől.

Az előttünk álló két hétben öt napot ül a t. Ház. Ma a migrációs válság a trambulin, a cél pedig az, hogy holnap vagy legkésőbb a jövő hétfőn módosítsák az idei költségvetést. Erre azért van szükség, mert a rendkívüli kormányzati intézkedésekre szánt, jelenleg százmilliárd forintos keret elfogyott, részben mert harmincmilliárd elment a menekültválság kezelésére. A büdzsé módosítása tartalmazza továbbá a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) 47,2 milliárd forintos hitelének átvállalását is. Emellett a költségvetési bizottság módosító javaslatának elfogadása esetén a Modern Városok Program 25 milliárd forintos többlettámogatást kaphat. Nos, ennek vitája zajlik most, hogy majd negyed négy körül ráforduljunk az interpellációkra.

„Európa a soros?” – ez Kósa Lajos napirend előttijének címe.

Nem csalatkozunk, hiszen bár a címben kis s-sel íródik a soros, valójában naggyal értendő.

A Brüsszel javasolta bevándorlási kvótát szapulja az új frakcióvezető, felvetve, sokáig nem lehetett tudni, ki a migrációs ötletgazda. Mígnem most hétvégén lehullott a lepel, ugyanis az amerikai magyar Soros György a hétvégén nyilatkozatban jelentette ki: úgy véli, évi egymillió főt kell befogadjon Európa, úgy, hogy akár hitelből évi négy és félmillió forintot kéne adni életújrakezdéshez minden egyes érkezőnek.

Kósa következtetése: a bevándorláshullám nem bibliai csapás, hanem „hús-vér emberek” ügyeskedése. „Soros György jobban tenné, ha máshol kereskedne” – mutat irányt (és ajtót) Kósa.

Még egy konklúzió: „Harcolnunk kell az erőszakos betelepítés ellen.”

A nap első meglepetése: nem ROB, hanem Rogán Antal miniszter válaszol. Rogán szerint „a kvóta kötelező betelepítést jelent”. A Juncker-képlet alapján évi bő tizenháromezer fő betelepülését vizionálja, plusz a családtagokat, ami sok szorzást követően öt év alatt „egy szegednyi embert” érkezését hozza ki summaként.

Aztán azt veti fel Rogán, hogy az itt letelepítendők a szabályoknak fittyet hányva megindulnak majd Németország felé, amiből pedig a határok lezárása következik.

De persze minderre nem kerül sor, ugyanis Magyarország – más uniós országokhoz hasonlóan – bíróságon támadja meg a kvótarendszert.

A szociális dolgozók nyomorúságos helyzetéről beszél a tatabányai jobbikos, Vágó Sebestyén, s igaza van. Ugyanis tényleg az a helyzet, hogy Ausztriában, Németországban az itthonihoz képest akár tízszeres bért kaphatnak az ebben a szektorban dolgozók; naná, hogy lelép, aki tud.

Vágó szociális életpályamodellt követel fix emelésekkel, perspektívával.

(Fotóztuk ugyan a Parlamentben a jobbikos honatyát, de nem bírjuk ki, hogy az aktuális, de közepes kép helyett ne két másfél éveset, de sokkal jobbat mutassuk, Tatabányáról, a turul tövéből; a teljes nagytotálos riportért ide kattintson!)

ROB szerint a szociális szférában dolgozók ma többet keresnek, mint öt éve, akár harminc-ötvenezer forinttal is. „Nyilván mindenki örülne, ha többet kapnának, de a gazdaság teljesítőképessége most ennyit tesz lehetővé.”

A kereszténydemokrata Soltész Miklós aggódik az “amerikai erőszak, az amerikai iskolákban lelőtt diákok halála” miatt. Az emóciótól fűtött gondolatkísérlet motivációja az USA budapesti nagykövet asszonyának múlt heti közgázos (Orbánt kritizáló) beszéde.

Aztán Ukrajnát szövi felszólalásába a magyar politikus, jelezve, maga is járt keleti szomszédunknál. Soltész szerint a kárpátaljai magyaroknak és nem magyaroknak szükségük van külső segítségre – kéri is a nagykövet asszonyt, hogy „nyújtsunk közös humanitárius segítséget Ukrajnának”. (Sajátos algoritmus: bokát összekoccantani, aztán a fekvő játékos bukszájába túrni.)

ROB válasza: idén 650 milliót ad, zömét az ottani pedagógusok bérét kipótlandó, valamit gyermekélelmezésre és lelkészi munka segítésére.

Herdálódnak a felzárkóztatásra szánt állami milliárdok – a zöld Ikotity István állítja ezt. A piacihoz képest négyszeres áron képzett dajkák fölött szomorkodik, egynapos, ám harmincmillió forintos programon háborog, egymilliárdos kamun mélázik.

„Szegény embereknek járó pénzt elherdálni nemcsak bűn, hanem gazemberség” – így Ikotity.

Tehetséggondozó programokat követel az LMP-s politikus, és serényen ekézi Farkas Flórián miniszteri biztos munkásságát, melyen, úgy tetszik, valóban van fogás.

ROB államtitkár azzal válaszol, hogy ők is hónapok óta vizsgálódnak a Híd a munka világába program sajátos történései körül. Arra viszont büszke, hogy a felzárkóztatási akciók sok embert értek el.

Nincs felelős nemzeti kormánya Magyarországnak, hanem pártkormánya van – a szocik vezetője, Tóbiás József véli így napirend előttijében.

Tóbiás felrója Orbánnak, hogy noha 522 ezer ember lakásában nincs vécé, 240 ezer lakásban nincs vezetékes ivóvíz, a Fidesz ma az illetékes bizottságban leszavazta a gyermekszegénység felszámolására irányuló többpárti javaslatot. Miközben „van hárommilliárd forint arra, hogy télen lehessen focipályát fűteni”, de nem segítenek a „dolgozói szegénységben élők millióinak”.

Tóbiás szerint urizáló kormánya van Magyarországnak.

Béremelést követel Tóbiás ápolóknak, pedagógusoknak, egyenruhásoknak, vagyis a közszférában dolgozóknak.

Tóbiás lassan mondja: „Bért kell e-mel-ni… EL kell dönteniük, hogy fűtött gyepeket vagy fűtött otthonokat akarnak!”

Rétvári Omnipotens Bence (ROB) államtitkár azzal válaszol, hogy a szocik a maguk nyolc éve alatt nem voltak ennyire érzékenyek, viszont háromszorosára nőtt az áramár. Most viszont, véli Rétvári, ma 250 ezer fővel kevesebb a számlagonddal küszködők száma, mint annak idején, csökkent a rezsi, ráadásul ma a multik fizetnek a zemberek helyett.

Jankó István – jegyezzük meg ezt a nevet.

Jelzett férfi háromnegyed egy tájban, jobbján munkatársával, bal vállán létrával érzékelte, hogy a piros társalgónak nevezett folyosón kiégett egy izzó. “Nyolcvanas, hozz gyorsan egyet” – így kérte kollégáját, majd két perc alatt abszolválta a feladatot.

Flott.

Munka közben zavartuk, s elárulta a mosolygós szaki, hogy két éve a Blikk címlapjára került, mikor is ő szerelte meg az ülésteremben bekrepáló nagyórát. Akkor “megállt az idő az Országgyűlésben” címmel született cikk, mi most megelégszünk azzal, hogy: Jó egészséget, Jankó úr!