Helybenhagyta a Szegedi Ítélőtábla szerdán az első fokon született döntést annak a két fiatalnak az ügyében, akik tavaly nyáron meg akarták ölni egyikük nagyanyját, mondván, nyugodtabb lesz az életük. A megkéselt asszony élete nem sokon múlt. Támadóját – egy 20 éves fiút – előre kitervelten, védekezésre képtelen személy sérelmére elkövetett emberölés bűntettének kísérletében találták bűnösnek, ahogy párját is, csak őt felbujtóként. Előbbi vádlott nyolc év börtönt kapott, míg a lánynak a döntés szerint három évet kell fiatalkorúak börtönében töltenie. Az ítélet jogerős.
Megváltozott, hazudozni kezdett
Az ítélet szerint a kamasz 2013 októberében ismerkedett meg barátjával, akitől 2014 februárjában teherbe esett. A fiatalok rendszeresen találkoztak, és azt is sejtették, hogy babájuk lesz.
A lány a nagymamájával élt együtt. Eleinte jó volt a viszony köztük, de a tinédzser egy idő után azt érezte, az asszony sok mindenben korlátozza őt. A nő nem nézte jó szemmel a fiatalok kapcsolatát, emiatt is veszekedtek, illetve azért, mert az unoka viselkedése megváltozott, hazudozni kezdett, és kimaradozott az iskolából is. Nagymamája féltette őt, főképp a terhességtől, erre többször rá is kérdezett, de a lány hárított. A kamasz emiatt gyakran haragudott rá és látta kilátástalannak a helyzetét.
„Lekéselem a mamát”
2013 áprilisától – de különösen júliusban – a lány egyre többször mondogatta azt párjának – általában, ha összeveszett a nagymamájával – hogy jó lenne, ha az asszony meghalna. Úgy gondolta, akkor odaköltözne apjához, aki jóval engedékenyebb. A fiú kezdetben nem foglalkozott ezekkel a kijelentésekkel, illetve próbálta megnyugtatni barátnőjét.
2014. július 15-én délután az asszony elment az unokájáért, mivel a megbeszéltek ellenére nem ment haza az édesapjától. Ismét összevesztek, a lány pedig Facebookon többször is azt üzente párjának, hogy jó lenne, ha nagymamája meghalna. A fiú ekkor úgy döntött, megteszi, amit barátnője kér. „Lekéselem a mamát”- ezt írta neki. A lány azt válaszolta, „rendben”, a fiú pedig kifejtette, hogyan akarja véghezvinni a gyilkosságot. Azt tervezte, hogy álmában öli meg az asszonyt, kést szúr a torkába. Megírta azt is, hogy kesztyű és sál lesz rajta. A lány feladata az volt, hogy a kiválasztott éjszakán nyitva hagyja a bejárati ajtót és jelezzen, ha az asszony elaludt.
Biztos? Igen.
Így is történt. Július 17-én – éjjel 1 óra körül – a fiú megjelent a háznál. Az idős nő egy franciaágyon aludt. Amikor meglátta a nőt, megkérdezte barátnőjét, biztosan szeretné-e, hogy megölje a nagymamáját. A lány igennel felelt, ezután a fiatal bement a hálószobába és kétszer nyakon szúrta az asszonyt A nő felébredt és próbálta elvenni a kést, amit sikerült megfognia. Felkelt és dulakodni kezdett a fiúval, aki ekkor még kétszer hátba szúrta áldozatát, de a kés pengéje ekkor eltört. A lány a szobájában volt, végighallgatta az egészet.
Ezek után a fiú kifutott a lakásból, barátnője utána akart menni, de nem látta, ezért visszafordult. Odarohant nagymamájához azt színlelve, hogy nem tud semmit,és próbálta elhitetni, hogy egy ismeretlen támadt rá. Ekkora már megbánta tettét.
A támadás éjszakáján a fiatalok Facebook-üzeneteket váltottak egymással, megbeszélték, hogy a korábbi, a tervükkel kapcsolatos üzeneteiket törlik, illetve, hogy lány olyan üzenetet írt, amelyben értesíti barátját, hogy mi történt náluk. A fiú válaszolt, majd elment hozzájuk.
Meghalhatott volna
Az asszonyt a mentők kórházba szállították, ahonnan másnap hazaengedték. Súlyos sérüléseket szenvedett, de a nyaki szúrás könnyen az életébe kerülhetett volna.
A Kecskeméti Törvényszék áprilisi ítélete azért nem emelkedett jogerőre, mert ügyész súlyosításért, míg a vádlottak és védőik a büntetés enyhítése érdekében fellebbeztek, így került az ügy a Szegedi Ítélőtáblára.