Belföld

Késsel és sodrófával rabolták ki a somogyi nyugdíjast

Felfegyverkezve és a bűncselekmény elhárítására idős koránál fogva korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett rablás miatt emeltek vádat – egyebek mellett –  egy férfi ellen, aki idén május végén kirabolt egy idős férfit Somogyban. A támadó jelenleg is előzetes letartóztatásban van, az ügyészség fegyházban látná.

A vádirat szerint a férfi az éjjeli órákban, ittasan jelent meg a 82 éves öregúr házánál. Bement az udvarra, és követelte, hogy engedje be, mondván, telefonálni akart egy ismerősének. A nyugdíjas engedelmeskedett, támadója ekkor a ruhájánál fogva megragadta, rángatni kezdte, pofonvágta és megfenyegette, hogy megöli. Felkapott egy sodrófát és pénzt követelt, 10, majd 20 ezer forintot.

A bántalmazás ellenére az idős férfi nem adott neki semmit, a rabló ezután bezárta őt a házba, összeszedett néhány holmit- ruhákat és élelmiszert körülbelül 8 ezer forint értékben – és elment.

Időközben a nyugdíjas értesítette egy ismerősét, aki kiszabadította, ám a támadó követte őket és kést szegezett nekik. Ekkor már 100 ezer forintot akart. Az idős ember ezúttal sem engedett neki, ezért jobb híján elmenekült, ám a rendőrök elkapták – derült ki a Somogy Megyei Főügyészség szerdai tájékoztatásából.

 

Kaposvár, 2015. október 28.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik