Belföld

Balla Irma-gyilkosság – „Kapálózott még, a fejét ütöttem”

Az ügy régi-új gyanúsítottja beszélt a pajszerről, amellyel elkövette a gyilkosságot. Az eszköz a szemétben landolt.

„Odamentem az ablakhoz, láttam, hogy Balla Irma tévét néz. A munkásbódéban megfogtam egy vasat, és berontottam… Kapálózott még, a fejét ütöttem nagy erővel, de nem tudom, hányszor. Széttéptem rajta a ruhát. Az ágy előtt álltam, és úgy ütöttem. A végén az ágyról félig lecsúszott, feltettem, hogy betakarhassam. A pénzt az asztalról vettem el, húszezer forintot. A telefonját a Tőzsér utcában dobtam el” – mondta a Balla Irma megölésével gyanúsított munkás. A Blikk azt írja, a férfi beszélt a pajszerről is, amivel megölte a képviselőnőt, ám a gyilkos eszköz a kukában landolt.

A lap azt írja, a rendőrség a pajszert a később visszavont vallomás ellenére sem foglalta le, így dr. Magyar György közbelépett. Akkor a bíróság elküldte vizsgálatra a fegyvert, de csak a vádlott Schönstein nyomát keresték rajta, hiába. Ezért aztán miután felmentették Schönsteint, a hatóság a gyilkos fegyvert visszaadta a tulajdonosnak, aki a Blikk szerint kidobta a szemétbe. Így az új eljárásban – amelyben D. Lajos a gyanúsított – már nem tudták megvizsgálni a tárgyat, pedig elképzelhető, hogy hasznos nyomokat találnak rajta. De nem ez az egyetlen „hiba” ebben az ügyben. Nincs meg például az a borosüveg sem, amelybe D. Lajos a gyilkosság után beleivott.

„Korábban 15 oldalon és 69 pontban részleteztük, milyen hibákat követtek el az eljárás során a különböző szervek” – magyarázta Magyar György, aki ügyfele nevében kártérítést követel az ártatlanul meghurcolt Schönsteinnek.

A Zsaru magazin múlt héten írt arról, hogy a vérrel borított takarót, amelyen az áldozat feküdt, nem vizsgálta senki. Teljes felületének DNS-vizsgálata több mint százmillió forintot emésztett volna fel. Végül egy újszerű módszerrel megtalálták rajta a jelenlegi gyanúsított DNS-nyomait.

Mint ismert, a képviselőnőt 2007-ben, húsvétkor ölték meg debreceni lakásában. Testét 21 rendbeli erőbehatás érte, a halál oka arckoponya- és nyaksérülésekre vezethető vissza.

Fiát egy évvel ezután letartóztatták, az első fokon eljáró Hajdú-Bihar Megyei Bíróság különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés miatt tizenkét év, fegyházban letöltendő szabadságvesztésre ítélte. Időközben jelentkezett egy segédmunkás, aki beismerte a gyilkosságot, de ő később visszavonta a vallomását. Az ügy másodfokon a Debreceni Ítélőtáblára került. A táblabíróság új eljárás lefolytatását rendelte el, arra hivatkozva, hogy “nem sikerült teljes körű bizonyítási eljárást lefolytatni, az ügy részbeni felderítetlensége miatt”, és elrendelte a férfi előzetes letartóztatásának azonnali megszüntetését is. A megismételt elsőfokú eljárásban a Debreceni Törvényszék bizonyítottság hiányában hozta meg felmentő ítéletét.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik