A szüleinél bujkált az a 32 éves férfi, aki a gyanú szerint augusztusban megölte alkalmi barátnőjét Budapesten, szőnyegbe csavarta holttestét, majd Kalocsán, egy ház udvarán elásta. A Zsaru magazin azt írja, a gyanúsított az ágyneműtartóban próbált elrejtőzni.
A 39 éves áldozatot először a nő férje kezdte keresni, de nem érte el. Az autója sem volt sehol, ezért bejelentette az eltűnését. Közigazgatási eljárás indult. Akkor történt fordulat, amikor a férfi kiadta azt a Népszínház utcai lakást, ahol felesége lakott, és ahol a gyilkosság is történt. Az illető ugyanis, aki beköltözött, gyanús nyomokat talált, és értesítette a rendőröket.
Az egyenruhások vérnyomokra bukkantak, és kiderült, hogy eltűnt egy nagyméretű szőnyeg is. Szeptemberben már emberölés miatt folyt a nyomozás. Feltérképezték a nő kapcsolatrendszerét, szokásait, így rekonstruálták az eltűnése előtti napokat. Mint kiderült, utoljára a gyanúsítottal látták az asszonyt. Körözést adtak ki ellene. A holttestet a férfi családjának portáján találták meg keresőkutyával. Gyilkosa a szőnyeggel együtt elásta 60-70 centiméter mélyre.
A rendőrség október elején közölte: elkapták a gyanúsítottat.