Belföld

Tömeges sérülés egy móri kocsmabunyóban

24.hu
24.hu

2015. 10. 12. 12:34

Négy férfit fogtak el a rendőrök, akik a gyanú szerint rátámadtak egy móri kocsma vendégeire és a berendezést is ripityára törték. Többen megsérültek.

Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság hétfői tájékoztatása szerint az agresszív ózdi csapat a móri Deák Ferenc utcában, vasárnap hajnalban rontott neki többeknek. Az egész úgy kezdődött, hogy a pultos rájuk szólt, hogy oltsák el a cigarettáikat, de ez nem volt ínyükre, olyannyira nem, hogy széklábban, baseballütővel és sörösüveggel estek neki válogatás mindenkinek, aki az útjukba került. Összesen hat embert sikerült megsebesíteniük.

A rendőrök nem sokkal később, a söröző közelében fogták el őket. Garázdaság bűntette miatt indult eljárás ellenük.

 

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Budapest, 2017. november 29.
Magyarországon élő kínaiak Budapesten, a Hősök terénél a kínai miniszterelnök látogatásának negyedik napján, 2017. november 29-én.
MTI Fotó: Balogh Zoltán

Megjelent húszezer ázsiai Magyarországon

Kommentek

Budapest, 2017. november 29.
Magyarországon élő kínaiak Budapesten, a Hősök terénél a kínai miniszterelnök látogatásának negyedik napján, 2017. november 29-én.
MTI Fotó: Balogh Zoltán
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.