Belföld

A teraszra is kiültette halott anyját a lakiteleki férfi

24.hu
24.hu

2015. 10. 12. 08:39

„A halott nénit bepúderezte és kiültette a teraszra, hogy a járókelőknek az utcáról úgy tűnjön, még él „– mondta a Borsnak az egyik utcabeli a helyieket felkavaró, lakiteleki haláleset kapcsán. A lap szerint az 58 éves férfi régóta nem dolgozott sehol, az anyja nyugdíjából élt. Italozott, igaz, a legtöbb helyi kocsmából már kitiltották tartozásai miatt. Az utóbbi időben senkit nem engedett be a házba, ő is csak annyi időre mozdult ki, míg a közeli konyhára elment ebédért. Végül az egyik rokonuknak lett gyanús mindez, és értesítette a hatóságokat.

Ahogy arról beszámoltunk, a Kecskeméti Törvényszék múlt csütörtökön megszüntette az 58 éves lakiteleki férfi előzetes letartóztatását. A bíróság álláspontja szerint az ügyészség által rendelkezésre bocsátott iratok alapján nem állapítható meg, hogy az asszony bűncselekmény áldozata lett. A gyanúsított is tagad, a boncolás alapján elkészített orvosszakértői vélemény pedig nem tudta egyértelműen megállapítani, hogy az elhunyt sérülései visszavezethetők-e bántalmazásra vagy sem, illetve, hogy azok életében vagy azután keletkeztek, hogy meghalt. A bíró szerint ezért az emberölés megalapozott gyanúja sem állapítható meg.

A rendőrség október elsején számolt be az esetről. Tájékoztatásuk szerint a 86 éves asszony holttestére május 14-én bukkantak rá otthonában. Akkor még úgy tűnt, nem történt bűncselekmény, az ügyben így közigazgatási eljárás indult. A kirendelt orvosszakértő azonban megállapította, nem zárható ki az idegenkezűség. Kiderült, hogy az asszony április 18-án vesztette életét, mint írták, bántalmazásból eredő sérülések miatt. A nyomozás ezután már emberölés miatt folyt. Az egyenruhások szerint az idős nőt az áldozat fia fojtotta meg, majd egy hónapig együtt élt a holttesttel, hogy leplezze tettét.

A Bors azt írja, a helyeik nem örülnek annak, hogy Gyula hazamehetett. Akad, aki valósággal retteg a férfitól. Igaz, az elfogása óta senki nem látta. Szomszédai szerint a házban bujkál.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Kommentek

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.