Belföld

Hármas tragédia Siófokon – Sörözött és rövidezett a fiatal sofőr

A kocsi fának és villanyoszlopnak csapódott és többször átfordult.  Újabb részleteket közöltek a tragédiáról.

Kettőnél több ember halálát okozó ittas állapotban elkövetett járművezetés bűntette miatt emeltek vádat a 21 éves fiatal ellen, aki nyár elején tragikus balesetet okozott Siófokon.  A sofőr előzetes letartóztatásban várja a tárgyalást. Ha az ügyészségen múlik, börtönbüntetést kap.

A Somogy Megyei Főügyészség részleteket is közölt csütörtökön a három fiatal halálával végződő balesetről, annak előzményeiről. Eszerint a sofőr a tragédia éjszakáján sorra járta a siófoki szórakozóhelyeket barátaival. Összesen csaknem három-négy liter sört ittak meg, és némi rövidet is.

Az egyik későbbi áldozat kérésére reggel 5 óra körül elindultak Budapestre, annak ellenére, hogy a sofőr egész éjjel szórakozott és ivott, és szerinte kábítószer is került a szervezetébe. Még a városból sem jutottak ki, amikor – körülbelül 105-115 kilométer per órás sebesség mellett – a fiatal  elvesztette uralmát a jármű felett, átsodródott a szemközti sávba, fel a padkára, majd fának villanyoszlopnak csapódott. A kocsi többször át is fordult.

siófoki baleset (Array)Fotó: MTI

A hátul ülő három utas – egy 19 éves lány, egy 24 illetve egy 27 éves fiatalember – a helyszínen meghalt, a sofőr súlyosan megsérült, a mellette ülő pedig könnyebben.

A fiatal a történtek után elmenekült a helyszínről, de telefonon jelentette a balesetet. Pár sarokkal odébb kapták el.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik