Belföld

Videón a mosonmagyaróvári fiatal gyilkosa

Videót tett közzé a rendőrség a mosonmagyaróvári gyilkosság elkövetőjéről. A felvételen látható az is, ahogy az ugyancsak fiatal támadó elvezeti az egyenruhásokat ahhoz a helyhez, ahol megtalálták a gyilkos fegyvert, egy kést.

A bűncselekmény vasárnap hajnalban történt, az áldozatot az utcán szurkálták halálra. A rendőrség még aznap közölte, több embert előállítottak, akiknek – a gyanújuk szerint – közük lehetett a tragédiához. Hétfőn már arról tájékoztattak, hogy két embert tanúként hallgattak meg, a harmadikból azonban – egy 22 éves magyar-szerb fiatalból – gyanúsított lett. A késelő mindent bevallott, elmondta, hogy egy szórakozóhelyen került összetűzésbe későbbi áldozatával.

Olvasói sztorik