Szombaton önműködő vezérlésre kapcsolták át a 4-es metró szerelvényeit, de hétfőn este már be is következett az első látványosabb hiba – írja az Index. A szerelvények mintegy negyed órán keresztül álltak, illetve hosszú időt töltöttek a megállókban. A hangosbemondóban – már ahol lehetett érteni – azt mondták, műszaki hiba miatt.
Egy ideig Kelenföld és a Móricz Zsigmond körtér között pótlóbusz közlekedett, a BKK tájékoztatása szerint egy metrószerelvény meghibásodása miatt. A BKV fődiszpécsere azt mondta: a kommunikációvezérelt metrón bekövetkezett hiba elhárításán dolgoznak.
A hiba elhárítása nem tartott sokáig, fél hét után a közlekedési központ már arról számolt be, hogy ismét a teljes vonalon közlekedik a négyes metró.