Belföld

Kecskemétnyi embert látott el a Migration Aid

Több millió forint értékű adomány folyt be a Migration Aid szervezethez, ami június óta fáradhatatlanul látta el az ideérkező menekülteket. 111 600 embert láttak el.

Durva heteken és hónapokon van túl a Migration Aid, a Magyarországra érkezett migránsokon segítő civilszervezet. Össze is foglalták egy nagy dokumentumban az elmúlt négy hónap ténykedésének statisztikáit. Ebből szemezgettünk.

Míg júniusban 19 546, addig szeptemberben eddig már 74 628 határsértőt fogtak el, napi átlagra lebontva 2056. Nagy többségük szír, de több tízezer afgán is érkezett, az irakiak száma volt még magas, a többieké elenyészőbb.

Közülük Budapesten napi 1600 főt láttak el, azaz összesen 111 600 embert. A csúcshelyszín természetesen a Keleti pályaudvar volt, ahol augusztusban már napi 2000 menekült ellátását intézték. Közel 500 önkéntes több mint 70 ezer órát dolgozott, az önkéntes orvosoké ebből 3000 óra.

Mennyi víz és élelem!

Közzétették az adományok listáját is, amiben óriási számok vannak. 140 ezer üveg víz, 49 400 szendvics, 90 400 müzliszelet, 73 300 darab tisztálkodószer, 7830 pár cipő és 390 darab sátor, hogy a ruhák tízezreiről ne is beszéljünk.

keleti

A költségek közül a telefonköltség volt a legtöbb, 3,55 millió forinttal, de 2,25 millió forint értékben vonatjegyet, 7 milliós értékben BKK-jegyet is vettek. További költség volt a debreceni buszjegyek, az országon belüli egyéb közlekedési eszközök használata, a benzinköltség is, de 1,3 millió forint is elment gyógyszerekre.

Jut is, marad is

Maradt egy csomó adomány, amit a rászorulóknak továbbítottak. 30 zsák játék és 80 zsák ruha került így hátrányos helyzetű településekre. Anyaotthonokba pelenka, bébiétel és nedves törlőkendő, hajléktalanokhoz pedig élelmiszer került.

Egy török étterem a menekülthullám idején 3000 kilogramm rizst főzött le 22 nap alatt. Érdekesség még, hogy 1500 buborékfújó is került a menekült gyerekekhez. Az online és postai küldemények becsült összértékét 18 millió forintra taksálják. A statisztikában az egyes adománygyűjtő helyek és az elosztóhelyek adatai is szerepelnek.

Végül azt veszik sorra, hogy 2100 támogató által 37 millió forint értékben adtak gyógyszereket a menekülteknek, ebben a Baptista Szeretetszolgálat, a Katolikus Caritas, a Magyar Vöröskereszt és a Házi Gyermekorvosok Egyesülete is segítségükre volt.

Az Ökumenikusok is nagyot mentek

Több mint 30 ezerszer nyújtott segítséget menedékkérőknek az Ökumenikus Segélyszervezet szeptember 15. óta – közölték csütörtökön. Röszkén dolgozó mobil csapataik a határzár létrejötte után szeptember 15-19. között a szerb oldalon, Horgoson, Magyarkanizsán, majd Bezdanban dolgoztak. Tartós élelmiszert, gyümölcsöt, ásványvizet osztottak. A szerbiai helyszíneken mintegy 4000 alkalommal nyújtottak segítséget, illetve arab nyelvű tolmácsaik is segítették a rászorulókat.

A migrációs hullám útvonalát követve az Ökumenikus Segélyszervezet szeptember 18-án állította fel a horvát határnál fekvő Beremenden újabb logisztikai bázisát, illetve Barcsra és Hegyeshalomra is kiterjesztette munkáját. Mivel a buszok, illetve vonatok sokszor éjjel érkeznek, ezért a 30 főből – munkatársakból, önkéntesekből, tolmácsokból – álló mobilcsapatok gyakran hajnalig dolgoznak, nem ritkán többször is ellátva a hosszabb ideig várakozókat.

Az Ökumenikus Segélyszervezet a segélyáruk beszerzését, a logisztikai és humánerőforrás-költségeket egyrészt az Emberi Erőforrások Minisztériuma által nyújtott, 66,5 millió forintos rendkívüli támogatásból, másrészt az ACT Alliance genfi nemzetközi szervezet tagjaként a partnerszervezetek felajánlásaiból végzi. A rendkívüli segélyprogram működtetésére adománygyűjtést is indítottak (1353-as adományvonal, www.segelyszervezet.hu honlap).

Ajánlott videó

Olvasói sztorik