Belföld

Hét útlevél volt a szír férfinél, akire ráküldték a TEK-et Győrben

Hét különböző útlevelet találtak annál a szír férfinél, akire terrorelhárírók csaptak le Győrben néhány napja. Mindben volt érvényes schengeni vízum – írja a nol.hu.  A lap szerint ennek fényében rejtély, miért illegálisan lépett Magyarország területére, és persze az is tisztázandó, hogyan szerzett, illetve miképpen szereztek neki hét különböző hamis útlevélbe schengeni vízumot.

A nol.hu úgy tudja, Ahmed H. nem szegény ember. Vállalkozása és halászhajója van Cipruson, öt autója, és épp most készült egy 90 ezer eurós házat építeni. Nős, állampolgársági kérelmét azonban elutasították a ciprusi hatóságok.

Ahogy arról kedden beszámoltunk: az Országos Rendőr-főkapitányság kedden azt közölte, a Győrben elfogott szír férfi – a nemzetközi rendvédelmi együttműködésből származó információk szerint – a Tabligh Jamaat (Szövetség a hit terjesztésére) elnevezésű iszlám fundamentalista mozgalom tagja. Tömegzavargás résztvevőjeként elkövetett határzár tiltott átlépésének bűntettével gyanúsították meg, és a bíróság kedden úgy döntött, előzetes letartóztatásba helyezi.  Ahmed, H. a rendőrség szerint a múlt szerdai, röszkei atrocitások résztvevője volt. A történtek után a kormány terroristákról beszélt és felhívást tettek közzé több nyelven, mondván, keresik a képen látható személyeket.

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik