Belföld

Ismét jönnek a 30 fokok

A héten érdemes lesz feltölteni a napelemeket az év hátralévő időszakára, mert még egy kicsit még visszatér a nyár – szerdán és csütörtökön 31-33 fok is lehet.

Hétfőn délelőtt még az ország döntő részén – a többnyire vékony fátyolfelhők ellenére is – napos idő lesz, majd nyugat felől egyre több, majd vastagabb felhőzet is érkezik. Délutántól az Alpok irányából előbb az Észak-Dunántúlra sodródnak be záporok, estefelé már az Északi-középhegységben és a Balaton környékén is megjelenhetnek, sőt egy-egy zivatar is lehet. A déli szél napközben többfelé megerősödik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 25, 30 fok között alakul. Késő estére 17, 23 fokig hűl le a levegő – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzéséből.

Kedden az Alföldön és a Dél-Dunántúlon sok, másutt inkább csak néhány órás napsütésre számíthatunk. Leginkább az Észak-Dunántúlon, az Északi-középhegységben, valamint a főváros térségében van esélye zápor, esetleg zivatar kialakulásának. A déli szél helyenként megélénkül. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 13, 18 fok között valószínű, de az Északi-középhegység völgyeiben ennél hidegebb lehet a hajnal. A legmagasabb nappali hőmérséklet 25, 30 fok között alakul.

Szerdán az ország déli felében többnyire gyengén, északon ugyanakkor közepesen felhős idő várható. Az északi megyékben elvétve kialakulhat futó zápor. A déli szél helyenként megélénkül, az Észak-Dunántúlon megerősödik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 12, 18, a legmagasabb nappali hőmérséklet 26, 31 fok között alakul.

Csütörtökön derült, napos, száraz idő várható. A délnyugati szél helyenként megerősödik, az Észak-Dunántúlon viharos széllökések is előfordulhatnak. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 12, 18 fok között alakul, de az éjszaka is szeles Kisalföldön 19, 20 fokot is mérhetnek. A legmagasabb nappali hőmérséklet 29, 33 fok között alakul.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik