Belföld

Amerikai harcjárművek tartanak Magyarország felé

Csütörtökön délelőtt elindult Csehországból annak az amerikai katonai konvojnak az előőrse, mely hadgyakorlaton vesz részt Magyarországon. A húsz katonai gépkocsiból és harckocsiból, valamint 60 katonából álló előőrs várhatóan Rajkánál lép majd be lakott területre.

A konvojnak eredetileg reggel fél hatkor kellett volna elindulnia Vyskovból, de a parancsnok délelőtt tíz órára halasztotta az indulást, mert az egyik jármű meghibásodása miatt az ottani kaszárnyába is csak több órás késéssel, késő éjjel érkeztek.

Az előőrs pénteken vissza is indul a németországi Vilseckben lévő amerikai támaszpontra, ahonnan a fő konvoj két részben, vasárnap és hétfőn indul hazánkba 150 katonai járművel és mintegy 550 amerikai katonával.

A hétfőn kezdődő nagyszabású, többnemzeti hadgyakorlatot Magyarország vezeti, hét nemzet több mint 1800 katonája gyakorlatozik Magyarországon, de nem egy időben. Az amerikaiak mellett szlovákok, szlovének, románok, horvátok és ukránok is lesznek.

A Brave Warrior 2015 elnevezésű hadgyakorlat látványos mozzanattal kezdődik – az amerikai erők a magyar kormánnyal együttműködve vízi átkelést hajtanak végre a Mosoni Duna-ágon felépített pontonhídon. A péri repülőtéren amerikai és magyar ejtőernyősök hajtanak végre légideszant-műveletet, C-17-es szállítógépekből ugranak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik