Belföld
vörösiszap (Array)

Mégis szorulhatnak a vörösiszap felelősei

24.hu
24.hu

2015. 09. 08. 08:48

Bakonyi Zoltánék öröme korai volt, nem lesz enyhébb a vád ellenük a végindítvány szerint. Sőt, az egyik vádlott esetében még súlyosabb is várható. Közben már öt éve, hogy átszakadt az ajkai kazetta gátja.
Korábban a témában:

Az ügyészi végindítványból olyasmit szűrtek le az öt évvel ezelőtti vörösiszap-katasztrófa perének fő vádlottai, hogy mérsékelték a vádakat ellenük. Azonban ez nem igaz, a Magyar Nemzet cikke szerint nem tartalmaz olyat a végindítvány, hogy nem volt előre látható a veszély, és azt sem, hogy a vádlottak nem akadályozták szándékosan a kár elhárítását.

Az ügyész mind a 15 vádlottra végrehajtandó szabadságvesztést fog kérni – közölte a Veszprémi Főügyészség. Az ügyész egyes szabályszegéseket viszont mellőzött, de más szabályszegéseket belevett a végindítványba, de ez nem sokat változtat a jogi minősítésen.

Összességében a vád így is szigorodott, lényeges elem, hogy nem az elkövetéskori, hanem az elbíráláskori btk. szerint minősítette át az ügyész a vádat. Az időpont nem változott, a vád szerint 2010. október 4-én, 12 óra 14 perc 38 másodperchez köthető a katsztrófa, ekkor döntött ki egy villanyoszlopot a vörös ár, ami áramkimaradást okozott. A gát megroppanása 5-10 perccel korábban történhetett.

Korai öröm

A számítógép rendszerideje 71 percet késett, tehát a csurgalékvíz-gyűjtőmedence szintjelzője ennyivel kevesebb ideig mutatott ún. “vészmax” jelzést. A lap forrása szerint emiatt is érthetetlen Bakonyi Zoltán elsőrendű vádlott öröme, aki szerint volt értelme az érveléseinek, miszerint nem tudhattak a vádlottak a katasztrófáról 70 perccel az előtt. Bakonyi viszont félreértelmezhette a vádat.

Ráadásul egy másik vádlottnál Fejes Péter ügyész ki is terjesztette a vádat, őt a katasztrófa előtti szabályszegéssel is vádolják. Neki a szándékos közveszélyokozás mellett már halált előidéző gondatlan közveszély okozása miatt is felelnie kell. Őt eddig csak azzal vádolták, hogy nem jelzett időben az érintett hatóságoknak a katasztrófáról, de mostmár a megelőzésben is felelőssége lehet a vádak szerint.

Minden vádlott szabadlábon védekezik, csupán Bakonyi volt három napig őrizetben. Az ő vagyonát, valamint F. Józsefnéét, a MAL Zrt. volt környezetvédelmi és laborfelelőséét zár alá vették viszont. Összesen 18 ingatlan és 25 bankszámla van zárolva, a polgári jogi igények miatt.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Kommentek

Speaker giving a talk on corporate Business Conference. Audience at the conference hall. Business and Entrepreneurship event.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.