„Semmi sem hiányzik kevésbé, mint hogy az ellenzék a menekültek mindent elhomályosító drámája és annak kétségbeejtő kormányzati kezelése idején belterjes, lábszagú vitába bonyolódjon”. Így kezdi írását a Magyar Narancsban az Új Magyar Köztársaság (ÚMK) Egyesület ügyvivője. Szerinte ilyen körülmények között a közönségnek „még az elvi jelentőségűnek gondolt véleménycsere is visszataszító civakodásnak tűnhet, az első pofon elszenvedője talán akkor jár el helyesen, ha csöndben marad”. Kozák Márton szerint a hallgatás azonban további bajokat generálna, ezért ízekre is szedi a Demokratikus Koalíciót.
A szociológus idézi a Tárki nemzetközi értékkutatását, amely szerint a magyar társadalom értékszerkezetének keleties jellege abból fakad, hogy az emberek nem készek az együttműködésre.
„A nyugatias, vagy nevezzük így, antiautokratikus változást elérni igyekvőknek tehát nemcsak a politikai matematika – együttműködés vagy lúzerélet – miatt kell kooperációra törekedniük, hanem mert meg kell győzniük közönségüket, hogy nem lukas a suszter cipője: ők igenis birtokában vannak ennek a legfontosabb nyugati civilizációs elemnek.”
Az ÚMK ügyvivője kijózanítónak nevezi, hogy a nyugati elkötelezettségét unos-untalan hangsúlyozó DK elutasította a közreműködést egy ténylegesen is működő projektben. Noha a négy népszavazási kérdésért indított aláírásgyűjtéshez minden demokratikusnak mondott ellenzéki párt csatlakozott, azt a DK bojkottálja. Szerinte ez még furcsább annak tükrében, hogy népszavazási kezdeményezésük egyik hozadékaként olyan szabályok jöttek létre, amelyek alapján senki sem a másik legyűrésében érdekelt.
“Az aláírásgyűjtés sikere a résztvevők közös sikere, sikertelensége közös kudarca lesz.” Minden szervezet partnerei lehető legjobb teljesítményében érdekelt, ami aztán – ahogy az aláírásgyűjtést támogató és abban aktívan résztvevő egykori DK-alelnök, Bauer Tamás saját tapasztalatára hivatkozva írta – jótékonyan hat a közös akcióban részt vevő szervezetek közötti bizalomépítésre, és erősíti az együttműködés kultúráját.
Kozák Márton visszatetszőnek tartja a DK lépését azért is, mert külső szemlélőként „az a benyomása, hogy a DK vezetői olyan ellenzéki politikát folytatnak, ahogy zenélnek: az odaképzelt húrokat vadul tépve léggitároznak. Rejtélyes tartalmú nemzeti ellenállást hirdetnek (»a nemzeti ellenállás elsősorban közéleti szerepvállalás, a közügyekben való részvétel« , írják, s ez a szöveg kísértetiesen emlékezteti a szerzőt gyermekkora „hétköznapi forradalmiságának lidérces tudszoc meghatározására).
A DK előrehozott választásokat sürget 2016-ra, homályban hagyva, hogy azt az ismert közjogi és támogatottsági feltételek között mégis hogyan képzeli el. Bizonyítandó, hogy “ezek a locsifecsi szövegek milyen mértékben a politikai léggitározás megnyilvánulásai,” Kozák idéz az aláírásgyűjtés-bojkottálók pártjának ugyanebből a dokumentumából: „meg kell erősíteni a közvetlen demokratikus részvétel lehetőségét népszavazásokkal”.
Az ÚMK ügyvivője – miként korábban a HVG publicistája – most Gréczy Zsolt ellenében is megvédi a népszavazási kérdéseket.
„A kérdések ki lettek herélve, áll a szóvivői indoklásban. Herélés ide vagy oda, a négy kérdés olyan értékekre utal – tudásalapú társadalom, jogbiztonság, jogegyenlőség, szolidaritás –, amelyek piros betűkkel szerepelnek a DK minden léggitárosának partitúrájában.”
Kozák Márton szerint négy kérdésük valójában erről szól.
“Egyetért-e Ön azzal, hogy a közönséges tolvaj transzmissziós szíjaként működő törvényhozás sarcot fizettessen a fent nevezett cimborájának, s ezért semmilyen ellenszolgáltatás nem jár?
Hát azzal, hogy az oktatás helye ne a futottak még kategóriájában legyen a nemzet preferencialistáján?
És azzal, hogy a szépkorú Harrach honatya ne essen kedvezőbb elbírálás alá, mint a szintén nyugalmazott, de még dolgozni akaró Kiss tanárnő?
És azzal egyetért-e, hogy minden magyar felelős minden magyarért – akkor is, ha az a magyar történetesen nem tehetős Fidesz-káder, hanem szegény gyermek?”
Az ÚMK ügyvivője szerint sántít az az érvelés, hogy ezen ügyek feles többséggel rendezhetők, hiszen a DK is népszavazást kezdeményezett a szintén feles vasárnapi zárvatartás ügyében. Azt elismeri, hogy a négy kérdés mozgósító erejének hiányában van valami. Többen mozdulnának az adófizetés megfelezését sürgető kérdésre, de egy olyan országban, ahol az emberek háromnegyede elégedetlen a kormánnyal, “nem a Nagy Mozgósító Erejű Kérdést kell Messiásként várni.”
Az emberek értik, miről szólnak a kérdések, fontosnak tartják azokat. Az elegendő aláírás csak a befektetett munkán, a megfelelő szervezeti háttéren múlik, “és még ha igaz lenne, sem illik az Orbán-rendszer legeslegkérlelhetetlenebb ellenfelének (ők mondták!) a kérdések gyenge mozgósító erejére hivatkozni.” A bojkott magyarázatára az az érv sem túl erős, hogy az átalakított szabályok miatt kevés az esély a sikeres voksolásra, hiszen a 2014-es választáson a DK-nak esélye sem volt a sikerre, “ám azon a párt részt vett és képviselői felesküdtek Orbán alkotmányára. Sikeres népszavazás nem jár eskütételi kötelezettséggel” – emlékeztet.
“A »rendszerbontó népszavazást« elindítói valamilyen módon és céllal maguk is az ellenzéket gyengítik, csap át denunciálásba a szóvivő” (Grézczy – a szerk.), amire válaszul Kozák – káromkodás helyett – a volt DK-s Bauertől idéz.
„Ha egy jelentős szervezeti erejű párt távol marad a kezdeményezéstől (ti. a DK az aláírásgyűjtéstől – KM), csökkenti ennek (ti. a Fidesz legyőzésének – KM) esélyét, maga tesz a kudarcért, és ezzel megerősíti azt az elterjedt véleményt, hogy a demokratikus oldal belátható időn belül labdába sem tud rúgni.”
Kozák a legfrissebb Magyar Narancsban ironikusan írja, hogy a csodálatos Gyurcsány “pályafutása első ciklusában politikusi alkalmatlanságával kétharmados győzelemhez segítette a Fideszt, a másodikban szájkaratéval és virtuóz léggitárszólókkal próbálja legyőzni az életre kelt-keltett gólemet. A népszavazásnak több esélye van.”
„Akarja-e Ön, hogy Magyarország miniszterelnöke továbbra is egy koszos kis tolvaj legyen?”
Korábban Kozák Márton elismerte, ez lenne a népszavazási kérdések kérdése. Ezt arra válaszul írta, amikor Seres László az SZDSZ ’89-es „négyigenes” népszavazási kérdéseit vetette össze az ÚMK négy kérdésével, és azokról azt írta, komoly ember még egy sikeres népszavazástól sem remélheti, hogy azoktól bomlásnak indul Orbán rezsimje. A szociológus úgy vélte: vég nélkül lehetne sorolni a tömegeket inkább forradalmasítani képes kérdéseket. Ezek közé tartozik – szerinte – a fenti.
Mint írta, nem összevethető a két népszavazás, mert 1989-ben „egy illiberális pszeudo jogállam leépítése” míg most „egy illiberális pszeudo jogállam felépítése” folyik. 26 éve a kommunizmust, most a polgári demokráciát bontják. A „rendszerbontó népszavazás” kezdeményezői számítottak arra, hogy a Fidesz nem meri mind a 28 kérdésüket visszadobatni. Szerinte az, aki meglepődik azon, hogy „nem a politikusok vagyonának átláthatóvá tétele, a dohánykereskedelem vazalluskézbe juttatása, a paksi atomüzlet pénzügyi információinak vagy az ügynökakták nyilvánossága tárgykörében megfogalmazottak” jutottak át a szűrőn, az az átaludta az elmúlt öt évet.
A 28 kérdés úgy lett megkomponálva, hogy bármelyiket is hagyják közülük életben – és erre azért az EU miatt számítani lehetett –, az képes legyen szimbolizálni az Orbán-rezsim egy-egy lényegi elemét. Már akkor is jelezte, hogy „nincs és soha nem is lesz fehér lovon érkező, szép szőke kérdés, amit meghallván kapára-kaszára kap az örökkön joguralomra vágyó magyar, s a liberális intelligencia elvárásainak megfelelően végre kikél tenger fájdalma ellen.” Seres okfejtése – a szociológus szerint – ott is megbillen, hogy az alapján le is lehetne mondani a mostani hatalom leváltásáról.
„Orbán innovációja abban áll, hogy múlt századi autokrata elődeitől eltérően lényegében korlátozatlan hatalmát semmi másra, csakis önmaga és csatolt részei meggazdagodása törvényi, bűnüldözési, igazságszolgáltatási, nyilvánossági stb. infrastruktúrájának biztosítására használja. Ez elég bosszantó ahhoz, hogy a hazáját szerető emberben felmenjen a pumpa, és elmenjen szavazni ellene”. Az ÚMK ügyvivő (mint a Vasas egykori labdarúgója is) korában tanulmányt írt „A Keresztapa focija” címmel a Magyar polip című kötetbe, amelynek második részében arra kereste a választ, lehet-e nyugatias a társadalomfejlődés keleties értékrenddel?
Akkor egyebek között arról írt, hogy a posztkommunista maffiaállamhoz az kellett, hogy az Orbán vezette Fidesz „felismerte az úri/történelmi középosztály kulturális, szervezeti és kapcsolati tőkéjében rejlő lehetőségeket” és annak uralmi rutinját amorális társadalomtechnikákkal kapcsolta össze. Ezzel a hatalom teljességét az idők végezetéig biztosítani képes centrális erőteret kiépítő Fidesz új formációt állított fel. Ehhez asszisztált „az úri/történelmi középosztály” azzal, hogy elárulta saját progresszív, nyugatias hagyományait, feladta maradék méltóságát.
