Belföld

Migration Aid: súlyos tragédiához vezethet a magyar hatóságok hozzáállása

A menekültek segítői szerint a helyzet egyáltalán nem lenne megoldhatatlan és semmi nem indokolja a társadalmi feszültséget, de az állam a helyzet megoldására semmit nem tett. Szerda este tüntetnek.

Értetlenül áll a menekülteket segítő Migration Aid csoport az előtt, hogy míg önkénteseik az elmúlt három hónapban mindenféle állami támogatás nélkül 50-60 ezer átutazó menekültet láttak el, az állami szerepvállalás látszatintézkedésekben, látszatmegoldásokban és politikai nyilatkozatokban merült ki. Közleményükben azt írják: tudják, hogy a kihívás nem illeszkedik a normál ügymenetbe, de tisztában vannak azzal is, hogy a rendkívüli helyzet megoldására az állam eddig nem tett semmi rendkívülit. Tapasztalataik alapján viszont úgy vélik, a helyzet egyáltalán nem megoldhatatlan és semmi nem indokolja azt a társadalmi feszültséget, amit a helyzet eredményezett. Ezért a feszültségért viszont a probléma kezelőjének, az államnak kell viselnie a felelősséget – közölték.

A Migration Aid szerint súlyos tragédia bekövetkeztét kockáztatják az illetékes hatóságok az eddig tanúsított hozzáállásukkal. A segítők célja, hogy segítsék a menekülthullám miatti társadalmi feszültségek enyhítését és támogassák a humanitárius és jogi szempontból is az európai értékrendnek megfelelő menekültellátást, de nem akarnak osztozni egy esetleges tragédia felelősségében az államapparátussal, melynek felkészületlen és következetlen akciói már az önkéntesek biztonságát is fenyegetik.

A csoport közleményében kifejtette: kedden a Keleti pályaudvarnál az érdemi tájékoztatás nélkül, hosszú ideig várakoztatott emberek frusztrációja tiltakozásba csapott át. Az indulatok elszabadulását a Migration Aid önkénteseinek és tolmácsainak segítségével sikerült megakadályozni, de a menekültek később azt érezhették, hogy a segítők árulták el őket, miközben a hatóságok adtak ötletszerűen új utasításokat a kirendelt rendfenntartóknak. A Migration Aid közölte: örömmel segítik a hatóságok munkáját, de nem végrehajtók és nem lesznek partnerek annak a bizalomnak a leépítésében, amely egyetlen záloga annak, hogy a jelentős embertömeggel együtt lehessen működni.

A helyzetre való tekintettel a Migration Aid szerda este 19 órától tüntetést hirdetett. Itt a kormány által benyújtott, szerintük a magyar emberek alapvető jogait is veszélyeztető törvényjavaslatok ellen tiltakoznak, és az alapvető emberi jogokat betartó emberséges, humánus bánásmódot követelnek. Ezzel arra is utalnak, hogy a kormány által elfogadni tervezett törvényjavaslat értelmében a hatóságok engedély nélkül is behatolhatnak bárki magánlakásába, ha azt gyanítják, hogy menekültek vannak nála. A gyülekező a Nyugati pályaudvarnál lesz, ahonnan a Parlamentig vonulnak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik