“Drága miniszterelnök úr, én igazán nem akartam erről elhíresülni (Ön meg pláne nem), de most mégiscsak arra kell kérnem: adjuk be a válópert. Muszáj, hogy végre papírunk legyen arról: nem vagyunk házasok. Persze nem is voltunk, Önnek bájos és kedves felesége van, de ennek ellenére a Magyar Hírlap egy korábbi bakija után most egy másik lap is összeadott minket alábbi cikke headline-jában..” – írta Facebook-oldalán Lendvai Ildikó.
A Hírhatár “A first lady romtúrán a zsidónegyedben” címmel tudósított róla, hogy “Lendvai Ildkó csak úgy sétált egyet vasárnap a Kazinczy utcai sóletfesztiválon”, méghozzá a miniszterelnök feleségének járó biztonsági kíséret nélkül, és Köves Slomót megajándékozta egy zacskó, a saját kertjében termett babbal. A cikk azóta frissült, de alján még ott van az MSZP volt elnökének bejegyzése. “Na ne., drága Hírhatár!…”
Lendvai Ildikó jelenti, neki alibije van! Vasárnap először cirkuszba ment az unokáival, amit a közönség mellett “a fellépő fókák, akrobaták, bohóc valamint a pattogatott kukorica-árus is igazolhatnak”. Utána az MSZP Jókai utcai székházában segített menekülteknek beérkező civil adományokat szortírozni és kiküldeni a Nyugati pályaudvarra, amivel – szerinte – végképp kompromittálta volna Orbán Viktort – írta Facebook-oldalán Lendvai Ildikó, aki korábban sokkal ironikusabban írt arról, amikor a Magyar Hírlap hozta össze a kormányfővel.
Az számára is „meglepő coming out” volt, mert azért nem tették közzé az örvendetes eseményt, mert rossz tapasztalataik vannak az esküvőkkel. Eltűnnek pl. a mobiltelefonok (az ügyet lezárták – a szerk.) és most igazán nem akarjuk a rendőrséget DNS-minták gyűjtésével terhelni, hiszen amúgyis rengeteg dolguk van a menekültek kergetésével. Nekik pedig soha eszükbe nem jutna, hogy a család vagyontárgyai ügyét összekeverjék a közhatalommal.