Belföld

Súlyos szabálytalanságokra derült fény egy foglalkoztatási projektben

Közösen vizsgálódott az Emmi és a Miniszterelnökség az Első Magyar Környezettudatos Szociális Országos Szövetkezet (ESZOSZ) egyik foglalkoztatási projektjénél, feltárták a szabálytalanságokat.

Így például kiderült az is, hogy a szövetkezet nem használt fel önerőt, valamint az erdőgazdaságok nem, vagy a vállaltakhoz képest elenyésző mennyiségű erdőterületet biztosítottak – mondta Csepreghy Nándor, a Miniszterelnökség fejlesztéspolitikai kommunikációért felelős helyettes államtitkára hétfőn az MTI-nek.

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) tavaly év végén írt alá támogatási szerződést az ESZOSZ-szal a “Komplex Térségfejlesztési Környezettudatos Munkáltatói Program a hátrányos helyzetű, alulképzett munkaerő tömeges foglalkoztatása érdekében” című projekt megvalósítására. Az ESZOSZ 2840 munkavállalót vett fel, ám 2015. július 20-án a cég megszüntette több, mint 700 alkalmazott munkaviszonyát. Csepreghy Nándor augusztus 15-én közölte, hogy vizsgálják az ESZOSZ tevékenységét, az ESZOSZ-alkalmazottak pedig elmaradt bérükért tüntettek augusztus 26-án.

A helyettes államtitkár hétfőn az MTI-nek elmondta: az ügyben két vizsgálat is zajlott párhuzamosan. Egyrészt a projekthez támogatást nyújtó Emmi végzett vizsgálatot, másrészt pedig a Miniszterelnökség is elrendelt egy ellenőrzést, amelynek az volt a célja, hogy megbizonyosodjanak arról, hogy a projekt folytatható-e az eredeti vállalások szerint, vagy sem.

Csepreghy Nándor ismertette, hogy a vizsgálatok mostanra gyakorlatilag befejeződtek. Ezek során megállapították, hogy bár az ESZOSZ a pályázat benyújtásakor igazolta a minisztériumnak a szükséges, több mint 2 milliárd forintos önerő meglétét, a projekt eddigi finanszírozásában egyetlen forint önerőt nem teljesítettek, olyan tételeket sem az önerőből fizettek, amelyeket abból kellett volna, vagyis csak az állam által biztosított forrásból működtették a projektet. Hozzátette, hogy az Emmi eddig 733 039 960 forint előleg és 566 452 903 forint számla alapú kifizetést teljesített az ESZOSZ-nak a projekt keretében.

Kitért arra is, hogy a vélelem szerint az erdőgazdaságok, amelyek vállalták, hogy megnyitják a területüket az ESZOSZ munkavállalói számára, nem a megfelelő mennyiségű területet biztosították, ezért ez is hozzájárulhatott a projekt ellehetetlenüléséhez.

Csepreghy Nándor kiemelte: az Emmi elindított egy úgynevezett szabálytalansági eljárást, amelynek végén – a legsúlyosabb esetben – akár a teljes projektet felfüggesztik és minden eddig kifizetett támogatást visszafizettethet az állam.

Kiemelte: több minisztérium bevonásával további egyeztetések lesznek még a héten a dolgozók sorsáról, hiszen mivel munkavállalóként regisztráltak, nem jogosultak semmilyen ellátásra, állami juttatásra. A kormány célja, hogy az ESZOSZ-projekt keretében foglalkoztatottak valamilyen ellátás keretében hozzá tudjanak majd jutni a megélhetéshez szükséges pénzhez – hangsúlyozta Csepreghy Nándor.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik