Belföld

Simicska lapja röhög Matolcsyn

24.hu
24.hu

2015. 08. 31. 09:17

„Az MNB független. Hahaha.”

„Matolcsy György elvi okokból nem ment el a keddi kormányzati konferenciára. Tiszteletben tartja a Magyar Nemzeti Banknak a kormánytól való függetlenségét – szólt az indok. Hahaha.” A Magyar Nemzet főszerkesztője ezt nem igazán hiszi. Szerinte „amiatt vált hirtelen szemérmessé a mostanában megmagyarázhatatlan módon viselkedő Matolcsy, mert megváltozott, és elődei nyomdokaiba lépett. Akiknek sunyi és tetszés szerint tágítható szóhasználatának segítségével tereli be az MNB intézményi működését az informális homályba, az ellenőrizhetetlenség világába.”

A szerző ténynek nevezi, “hogy a monetáris politika Matolcsy elnöksége alatt valóban Magyarország érdekeinek megfelelően változott”, ám lépéseit a Magyar Nemzet már azelőtt követelte, hogy Matolcsyból miniszter vagy MNB-elnök lett volna, illetve a “Fidesz megváltoztatta a több pártéval azonos, a neoliberális gazdaságpolitikába vetett hitét. Szakértők és közgazdászok folyamatosan ostorozták a lapban ezt a dogmákra épülő gazdaságfilozófiát. “Na nem Matolcsy, hanem a valóban konzervatív és keresztény Róna Péter és Varga István. De Boros Imre és Bogár László is.”

A főszerkesztő szerint az, hogy most “Matolcsy az elődeihez hasonlóan a kormánytól való – általában vett és nem meghatározott – függetlenségét kezdte el hangoztatni” inkább a törvények fölöttiséget jelenti. “Az MNB egyetlen ellenőrző szervét, az új felügyelőbizottságot az Országgyűlés ugyan fölállította, de mintha nem is létezne, ami a parlamenti képviselőket egyáltalán nem zavarja. Így aztán az MNB intézményi tevékenysége ma megint mindentől független lehet, ami közérdek, és amihez a magyar nemzetnek bármilyen köze van.

A jegybanktörvény értelmében az MNB devizatartalék-kezelésével összefüggésben keletkezett veszteségét az állami költségvetés köteles megtéríteni, amiből egyenesen következik, hogy a nyereség ezért ugyanígy a kincstárat illeti. A pénznek e körforgását nem szabad megszakítani. Matolcsyék azonban törvényes felhatalmazás nélkül, a költségvetés kárára az általuk létrehozott alapítványokba terelik a nyereséget. Úgymond a közjó érdekében.”

A főszerkesztő sajnálatosnak tartja, hogy a mára szintén korrupcióban fuldokló Orbán-kormány – balliberális elődeihez hasonlóan – ezt hagyja. “Pedig a közjó szakszerű meghatározása és törvényes kiporciózása a kormány feladata.” Az MNB-nek pazarlás helyett más dolga is lenne, például rendesen el kellene látnia a pénzügyi fogyasztóvédelmet. “Ám ahelyett, hogy visszavonná azon pénzintézetek engedélyét, amelyek a több tízezer autóhitelessel szemben évek óta szemtelenül és jogszerűtlenül járnak el, olyan puhán kezeli őket, mintha függene tőlük. Persze tudjuk a mantrát. Az MNB független. Hahaha.”

 

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.