Belföld

Latorcai államtitkár a zsinagógában szólt be a Petrás-ügy miatt

petrás mária (Array)
petrás mária (Array)

Latorcai Csaba beszédet mondott, amiben nem felejtett el megjegyzést tenni a csángó énekesnő esetével kapcsolatban.

Ahogyan korábban beszámoltunk róla: a Zsidó Kultúrális Fesztivál szervezői úgy döntöttek, hogy Petrás Mária népdalénekes nem léphet fel az eseményen, mivel korábban szélsőjobboldali rendezvényeken is rendszeres vendég volt. Petrás a Muzsikás együttes vendége lett volna, egészen addig, amíg a Népszava egy olvasói levelében meg nem írták, a Prima Primissima-díjas énekes rendszeresen fellép a Magyar Szigeten és az ifj. Hegedűs Lóránt-féle Hazatérés Templomában is, ahol korábban már Horthy-szobrot is avattak.

A Magyar Nemzet cikke nem sokkal később tisztázta: Petrás sohasem lépett fel a Magyar Szigeten, az énekesnő a lapnak úgy nyilatkozott: „A csángó magyar kultúrát képviselem, és semmilyen népcsoportot nem ítélek el, nem utálok. Nem is tehetném, hiszen keresztény vagyok, ragaszkodom a keresztény értékekhez. Kár, hogy ez így történt.”

A rendezvény egyik szervezője a hvg-hu-nak úgy nyilatkozott: nem a Népszava olvasói levele miatt döntöttek úgy, hogy Petrás Mária nem fog szerepelni a fellépőik között.

Tüskés tövis

A fesztivál vasárnapi, a Dohány utcai zsinagógában tartott megnyitóján a kiemelt társadalmi ügyekért felelős helyettes államtitkár megjegyezte: sajnálatos lenne, ha ezt a “nagyszabású kulturális párbeszédet az ellenőrizetlen, rosszindulatú besározáson alapuló bizalmatlanság lengené körül”. Mint mondta: a kormány határozott és egyértelmű állásfoglalásaiban zéró toleranciát hirdet az antiszemitizmus, a rasszizmus és a kirekesztés ellen. Ezzel együtt viszont ugyanilyen határozottsággal kiállnak azok mellett is, akiket úgy vádolnak meg antiszemitizmussal, hogy “a vád hazugságra alapozott, ellenőrizetlen dokumentumon – például olvasói levélen – alapszik”.

Ha a közbeszédben megalapozatlan vádak, nyilvánvaló hazugságok terjednek és sároznak be ártatlan embereket, ott a leghatározottabb fellépésre van szükség – hangsúlyozta.

Beszédében konkrétan kitért arra is, hogy a fesztivál egyik csúcspontjaként, “a magyar és a zsidó kultúra egymás mellett élését szépen szimbolizáló programja” azért marad el, mert egy ellenőrizetlen dokumentum – olvasói levél – alapján, olyan bélyeget akartak ráragasztani egy “köztiszteletnek örvendő művészre, Petrás Máriára, ami emberileg, erkölcsileg messze áll tőle, ugyanakkor alkalmas volt arra, hogy nevét besározzák és kárt tegyenek ennek a fesztiválnak is”. A helyettes államtitkár úgy fogalmazott: “a párbeszéd ezernyi színben pompázó mezei csokrába tüskés tövis került”.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik