Kultúra

Mégsem lépett fel a Magyar Szigeten, de ettől még nem énekelhet a zsinagógában

petrás mária (Array)
petrás mária (Array)

A Prima Primissima-díjas Petrás Mária a Muzsikás együttessel lépett volna fel a Dohány utcai zsinagógában. Ő és zenekara nem emlékeznek arra, hogy a Magyar Szigeten, a nemzeti érzelműek Balaton Soundján léptek volna fel.

Megírtuk korábban, Petrás Mária nem léphet fel a Zsidó Kulturális Fesztiválon, miután a szervezők tudomására jutott, hogy az énekes szélsőjobboldali rendezvényeknek is rendszeres vendége, hivatkoztunk a Népszabadságra. Petrást ugyan külön nem hívták meg a fesztiválra, a Muzsikás együttes vendége lett volna, egészen addig, amíg a Népszava egyik olvasója a lapnak meg nem írta, az egyébként Prima Primissima-díjas énekes rendszeresen fellép a Magyar Szigeten és az ifj. Hegedűs Lóránt-féle Hazatérés Templomában is, ahol korábban már Horthy-szobrot is avattak.

A Zsidó Hitközség ezek után lépett, vasárnap azt közölték: mivel az énekesnő aránylag rendszeres fellépője szélsőjobbos rendezvényeknek, lemondják a fellépését. Véleményük szerint Petrás is belátta, ha ezek a tények ilyen erős érzelmeket váltanak ki, akkor nem lép fel a zsinagógában.

A Magyar Nemzet most arról ír, Petrás soha nem lépett fel a Magyar Szigeten. „A csángó magyar kultúrát képviselem, és semmilyen népcsoportot nem ítélek el, nem utálok. Nem is tehetném, hiszen keresztény vagyok, ragaszkodom a keresztény értékekhez. Kár, hogy ez így történt” – mondta a lapnak.

 Petrás Mária
Kép: MTI / Komka Péter 

Hamar Dániel, a Muzsikás együttes tagja úgy fogalmazott, „aki ismeri Petrás Máriát, tudja, hogy ő egy tiszta lelkű csángó asszony”, majd hozzátette: „Azt csinálja, amit a csángók szoktak: dolgozik, imádkozik és énekel. Az éneke csodálatos, elvarázsolja a közönséget, volt velünk Japántól kezdve Hollandián át Amerikáig. New Yorkban a Carnegie Hall-beli koncertünkön felállva ünnepelték. Ha valaki ebben az országban szélsőjobboldali rendezvények sztárja, az köztudott szokott lenni. És tudomásom szerint ilyesmi soha nem merült fel Petrás Máriával kapcsolatban. Nem is az a típus, nem ilyen a hozzáállása. Tudomásul vette, hogy a fesztiválon nem szívesen látják, de az ügy ettől még kellemetlenül érint minket. Ha a fesztivál korábban jelzi, hogy nekik problémájuk van Petrás Máriával, akkor el tudjuk dönteni, hogy elmegyünk-e nélküle.”

Ajánlott videó

Olvasói sztorik