Belföld

A Keletitől indult a halálba a szír család

A pályaudvaron tevékenykedő önkéntesek úgy tudják, egy náluk megfordult négygyermekes család azzal a teherautóval indult Németországba, amelyben már csak holttesteket találtak múlt csütörtökön.

Szinte biztos, hogy a Keleti pályaudvarnál lévő tranzitzónából indult el egy szíriai család, akik végül abban a teherautóban lelték halálukat, melyet múlt csütörtökön találtak meg Ausztriában, az A4-es autópálya mellett – írja a Guardian. Az egyik menekülteket segítő önkéntes, aki Baba néven közismert, a brit lapnak elmondta: egy anya, egy apa és négy gyermeke a tranzitzónából indult el, egy másik szíriai család várt rájuk Németországban. Miután nem érkeztek meg, felhívták a budapesti önkénteseket, akik épp ekkor hallottak az ausztriai tömegkatasztrófáról.

Egy másik önkéntes, Léderer Tamás egyetemi oktató, a Migration Aid egyik vezetője elmondta: őt hívták fel Németországból, a Németországba már megérkezett szír család néhány héttel ezelőtt járt a Keletiben, akkor mentették el a számát.

Baba szerint a teherautóban megtalált 71 áldozatot nehéz lesz azonosítani, többségüktől valószínűleg ujjlenyomatot sem vettek. Sokaknak nincs rendőrségi papírjuk, csak egy karszalagjuk, a rendőrség és a bevándorlási hivatal annyira túlterhelt, hogy még a nevüket sincs idő felírni – mondta.

A Migration Aid önkéntes szervezet öt hónapja látott munkához a Keleti pályaudvarnál, eleinte 100-200 emberről gondoskodtak, most 1500-an is megfordulnak ott egy nap. Léderer szerint két ok miatt nőtt meg a menekültek száma ugrásszerűen: az egyik, hogy a hatóságok már az állomásra sem engedték be útlevél nélkül az embereket, nemhogy a vonatra felszállni, a másik pedig, hogy Macedóniában is sokakat visszatartottak, majd egyszerre engedtek tovább ezreket.

Hétfőn délelőtt a német sajtóban felmerült, hogy Németország különvonatokat küld Magyarországra a szíriai menekültekért. Hivatalos forrásokból a hírt cáfolták, ugyanakkor hétfő délelőtt óta megengedik a menekülteknek, hogy vonatra szálljanak a Keleti pályaudvaron, a Bécsbe induló Railjeten már akkora volt a zsúfoltság, hogy sokáig el sem indították a szerelvényt. A vonat még nem érkezett meg Hegyeshalomra, így nem tudni, a határnál leszedik-e az embereket a magyar és az osztrák hatóságok.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik