Csütörtökön délután már érkeztek a hírek Szegedről, miszerint több száz menekültet, eddig sosem tapasztalt tömeget raknak a Budapest felé tartó vonatokra, hogy valamelyik menekülttábor felé utaztassák őket. Elmentem a Nyugati pályaudvarra, hogy lőjjek egy totálképet a szegedi gyorsról leszálló menekültekről. A csarnokban egész délután készenléti rendőrök posztoltak, akik minden csongrádi vonat érkezésekor sorfalat álltak – délután hatig, hiába. Ekkor érkezett ugyanis az első szerelvény, amely zsúfolásig megtelt vagonokat vontatott, összesen 170 embert hozott Budapestre.
Nem csak a tömeg volt szokatlan, a szervezettséget sem láttam még olyan precíznek menekültügyben, mint amilyennek a később hosszúra nyúlt este kezdetén tűnt. A vagonról elsőként egy fiatal rendőr szállt le, ő végigkísérhette a csoportot Szegedről, hiszen mindenkiről tudta, melyik menekülttábor “vendége” lesz majd a következő napokban. Egy szempillantás alatt két sorba állították az embereket aszerint, hogy Bicskére vagy Balassagyarmatra kell menniük. Az utóbbi város közösségi szállásán egészen eddig csak olyan migránsokat helyeztek el, akiket egy befejezett eljárás után már kiutasítottak az országból, de még várják a hazautat. Úgy tűnik, a megnövekedett létszám miatt a menedékkérőket is ide irányítják, így a csütörtöki csoport a Nyugatiban várhatta a tovább indulást, míg a Bicskére irányított embereket – 90 főt – a rendőrök kikísérték a pályaudvar csarnokából.
Mivel az Eiffel tér végében kialakított tranzitzóna felé vettük az irányt, azt gondoltam, itt vége is a mai küldetésnek és elkészíthetem az – akár közmédia kompatibilis – képes összeállítást, mondjuk “Minden nyugis a Nyugatiban” címmel.
Nem oda Buda
Egy vezércsellel azonban kikerültük a tömeggel a zónát, és a Podmaniczky utcán kötöttünk ki, ahol kénytelen voltam új fogalmat az eszembe vésni. Mutatom:
Mivel most, amikor írom ezt a beszámolót, csütörtök este kilenc óra van és (spoiler alert!) majdnem eddig tartott az út a “Tranzit Járaton”, esélyem sincs, hogy hivatalos forrásokból megtudakoljam, egészen pontosan ki biztosítja a buszokat, de gyanítom, hogy a BKK bocsátotta a rendőrök rendelkezésére a két kiszuperált Ikarust, hogy ezekkel vigyék a menekülteket egyik pályaudvarról a másikra, oda, ahonnan vonattal a számukra kijelölt menekülttáborba juthatnak. Esetünkben azt kellett volna eltalálni, hogy Bicskére honnan indulnak a vonatok. Amúgy a Déliből.
A buszra sebtében felszállított menekültek a rendőri ukáz szerint nem kaphattak még egy zsemlét sem. Egy csecsemőt az ölükben tartó párnak az utolsó pillanatban nyújtott fel egy tápszerrel teli pohárkát az egyik szemfüles önkéntes, amit a már zsúfolt buszon kevertek a cumisüvegbe. Így indultunk el: 90 menekült, néhány önkéntes segítő a busz hátsó felében és fél tucat rendőr a sofőr mellett.
Az már csak a Lehel téren kezdett el gyanússá válni, hogy a körútról a Váci útra kanyarodtunk, épp az ellenkező irányba, mint amerre a Déli van. Gondoltam, megosztom a kételyeimet a mellettem álló rendőrrel, ám sajnos nem jutottunk előrébb:
Én amúgy vízi rendész vagyok, ma vezényeltek ide, és ez az első ilyen járat. Nem igazán tudom, hova megyünk
– mondta, majd beszédbe elegyedett a mellettünk ülő két szír sráccal a tolmácsolásommal.
Már a Szépművészetinél jártunk, amikor a busz hátuljából az egyik önkéntes kiabálva kérte számon, miért megyünk a Keleti irányába, annak ellenére, hogy a busz utasainak még ezen a napon el kell jutniuk a bicskei menekülttáborba, ám előbb a rendőr megnyugtatott mindenkit, hogy a bicskei vonat szerinte a Keletiből indul, majd hirtelen teljesen lényegtelenné vált a kérdés, hiszen az 56-osok terén
A rendőrök parancsnoka – az, aki Szegedről kísérhette a csoportot idáig – és egy társa azonnal a nyomukba eredt. Mire engem kiengedtek a buszról, valahol a Műcsarnok mellett lehetett látni a Városliget bokrai közé futó kompániát. Nemcsak rajtam uralkodott el teljes tanácstalanság, hanem láthatóan a maradék (vízi?) rendőrökön is, ám öt perc múlva megérkezett a parancsok, a társa és a két bilincsbe vert menekült.
A buszra visszaszállva az eddig – menekültestül, rendőröstül – barátságos tömeg nyomasztó közeggé vált. A szürke pólós szökevényt szabályosan feldobták a busz padlójára és azonnal indulást parancsoltak a sofőrnek. A zavart egy hangos “Baszd meg!'” koronázta meg. Az egyik egyenruhás kommentálta így azt, hogy a földre dobott srác rohamot kapott, epilepsziaszerű rángás lett úrrá rajta. A busz újra megállt, engem leparancsoltak és vízzel kezdték locsolni a fiút.
Kamuzik
– kiáltott fel ezután a parancsnokuk. Erős poénnak tűnt ez pont ezen a napon (mármint a rendőré), ráadásul azonnal becsukatta az ajtót, már az ablakon át vonta meg a vállát felém: a busz nélkülem hajtott el a Keleti felé.
Mikor a pályaudvarhoz értem, semmi nyoma nem volt a “Tranzit Járatnak”, rendőröknek sem, és nagyobb, összefüggő csoport sem gyülekezett. Az egyik ottani önkéntes mondta el, hogy a zsúfolt buszt csak elhajtani látták, kiderült ugyanis, hogy a bicskei vonat valóban a Déliből megy. Kiderült az is, hogy a megbilincselt fiatal pánikrohamot kapott, a Déli pályaudvar önkéntesei elláták, a csoport pedig végül útnak indult Bicske felé.
Az első “Tranzit Járat” után még legalább 200 ember érkezett csütörtök éjjel Budapestre Szegedről. Úgy tudni, az önkéntes segítők korábban ígéretet kaptak arra, hogy a MÁV megoldja, hogy a következő napokban érkező tömeg budapesti átszállás nélkül jusson el a kijelölt táborokba. Ez csak a debreceni vonalon valósult meg, a Bicskére, Vámosszabadiba és újabban Balassagyarmatra tartóknak a fővárosban kell, hogy megtalálják az útjukat.
