Belföld

29 millióba kerültek Budapestnek a menekültek

A tranzitzónák kialakítása több mint 29 millió forintba került augusztus 16-ig a fővárosi cégeknek, de ez az összeg havi 77 millióra is nőhet – derül ki a főváros tervezetéből.

A Tarlós István főpolgármester, Kocsis Máté önkormányzati és rendészeti tanácsnok, valamint Láng Zsolt, a tulajdonosi gazdasági és közterület-hasznosítási bizottság elnöke által jegyzett, a fővárost érintő migrációs helyzettel kapcsolatos előterjesztés szerint a legmagasabb, több mint 12 millió forintos költsége a Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt.-nek volt.

77 millióra nőhet

“Tekintettel arra, hogy a fővárosi intézmények és közszolgáltató cégek költségvetése a tranzitzónákhoz kapcsolódó feladatok elvégzésére nem rendelkezik megfelelő forrással, ezért annak biztosítása a fővárosi önkormányzat költségvetésének terhére történhet” – olvasható az előterjesztésben.

 

Az előzetes becslések szerint a várható havi bruttó költségek több mint 77 millió forintra is rúghatnak – írták az augusztus 25-i keltezésű előterjesztésben, amely azt célozza, hogy a Fővárosi Közgyűlés kérje fel a főpolgármestert: vizsgálja meg a tranzitzónák kialakításával és működtetésével, valamint a fővárost is jelentősen érintő migrációs helyzettel kapcsolatban jelentkező többletfeladatok ellátásának módját és finanszírozási feltételeit, illetve a fővárosi intézmények és közszolgáltató cégek többletfeladatai alapján terjessze be valamennyi szükséges döntést a Fővárosi Közgyűlés következő ülésére.

Keletinél lesz az egyetlen zóna

Az első tranzitzóna a Keleti pályaudvar épülete előtti aluljáróban nyílt meg augusztus 8-án. Ezt követte augusztus 12-én a Déli pályaudvarnál kialakított tranzitzóna, majd két nappal később a Nyugati pályaudvari.

Tarlós István szerda délután az M1 aktuális csatornán jelentette be, hogy a Keleti pályaudvarhoz közel, egy korábbi piac helyén lesz a migránsok új tranzitzónája a fővárosban.

Elmondta, hogy a területet katasztrófavédelemmel egyeztetve a korábban összeszokott csapat rendezi be a nagyjából ezer ember befogadására. Hozzátette: nem egyidőben zárják be a pályaudvarokon lévő zónákat és nyitják meg az újat. A Nyugati pályaudvaron lévő zóna marad nyitva legtovább, “tartalékképpen”. A költözés nagyjából két héten belül záródhat le – mondta akkor a főpolgármester.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik