Belföld

Orbán neveket akart hallani

A pazarló államapparátus bírálata és a közjó szolgálatába állított kormányzás is előkerülhetett a miniszterelnök vezette titkos parlamenti kormányraporton.

Az Állami Számvevőszék elnökétől követelte Orbán Viktor, hogy nevezze meg a „pazarló állam” felelőseit – tudta meg a Népszabadság.

A parlamentben kedden zajlik az a zártkörű konferencia, melyen a kormányzás elmúlt öt évét értékelik és a következő három év stratégiáját határozzák meg. Korábban írtuk: a VS értesülése szerint Orbán legfőképp azt rótta fel a megbeszélésen minisztereinek, hogy nem kap tőlük elég támogatást a közigazgatás átalakításához, de jelentős kormányátalakítás nincs napirenden.

A miniszterelnök akkor követelte a felelősök nevét, amikor Domokos László ÁSZ-elnök arról beszélt, hogy a minisztériumok drágán működő háttérintézményei nem hajtják végre a számvevőszék által javasolt változtatásokat. A Népszabadság forrása szerint a miniszterelnök maga is nehezményezte, hogy túlságosan pazarló az államapparátus és azt is, hogy a NAV „szörnyű állapotban van”.

A lap tudomása szerint a miniszterelnök nem tartott kormányértékelést, nem mondott konkrétumokat, sem bírálatot, sem dicséretet a tárcákról, értékelésére a kormánykonferencia végén kerül sor. Arra számítanak, hogy nem mond majd névre szóló bírálatokat, legfeljebb érzékelteti, milyen területeken lát fontosnak változtatást. Orbán arról is értekezett, hogyan kell a közjó szolgálatába állítani a politikai kormányzás szellemi apparátusát és intézményrendszerét, erre nemzetközi példákat említett. A „jó állam” szerinte nemzeti alapon áll.

A kormányfő beszédéből arra lehet következtetni, hogy a kormányzati személycserékre az alapján kerül sor, hogy ki az, aki nem felel meg az Orbán által elvárt politikusi szerepkörnek és ki nem tud változtatni technokrata, bürokratikus hozzáállásán. A miniszterelnök számára az államadósság csökkentése és a hiánycél tartása a legfontosabb – derült ki.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik