Belföld

Die Welt: Miként reagál Magyarország?

A német lap Még börtönőrök is dolgoznak Magyarország határkerítésén címmel szentelt cikket hazánk bevándorlási problémájának.

Boris Kálnoky írásában kiemelte, hogy a “majdnem kész kerítés” hatása már érezhető, de Belgrádban “hétezer migráns vár a továbbutazásra”. A hivatalos adatok szerint vasárnap július közepe óta a legkevesebb illegális határátlépés történt. “Ez a kerítésnek tulajdonítható, amelyet a kormány a magyar-szerb határon építtet?” – tette fel a kérdést a szerző, rámutatva, hogy a hatóságok közlése szerint a műszaki határzár elkészült szakaszainál már alig kelnek át menekültek a határon.

A kerítésépítés kezdetben “ellentétes hatást” fejtett ki, hiszen a terv bejelentése után “migránsok a világ minden részéből” egyre nagyobb számban keltek át a határon, hogy “bejussanak a schengeni övezetbe, amíg nem késő” – fejtette ki Kálnoky. Ugyanakkor “sok jel utal arra, hogy a következő napokban súlyosbodik a helyzet”, mert miután “migránsok ezrei” keltek át a szögesdróttal megerősített görög-macedón határon, vasárnap 7 ezernél is több “migráns és menekült” érkezett meg Szerbiába – tette hozzá.

“Az a kérdés, hogy feltartóztatja-e a kerítés a menekülteket, akik hónapokon keresztül, nem egyszer életveszély közepette több ezer kilométert tettek meg és úgy érzik, hogy már majdnem célba értek? Vagy talán szükség esetén erőszakkal törnek át, mint Macedóniában? És miként reagálna erre Magyarország?” – írta a Die Welt szerzője.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik