Belföld

Emberi ürülék miatt tüntettek a gyugyiak

A somogyi kis faluban valaki rendszeresen az egyik buszmegállóba nagyvécézik, ez feldúlta Gyugy nyugalmát - írja a Népszabadság.

A Népszabadság emlékeztet: a somogyi kistelepülést még évekkel ezelőtt a “gyógyító pad”-ja tette ismertté, a gyugyi templomdomb alatt állítólag három Szent György-vonal fut, ezért tulajdonítanak neki gyógyhatást. A helyszínre egy padot ácsoltak, van, aki naphosszat ott ül és élvezi a hely hatásait. Múlt héten azonban valaki két nap alatt négyszer végezte el nagydolgát a buszmegállóban.

A helybéliek meggyőződése, hogy a két frissen betelepült család egyike a bűnös, ezért 19 őslakos a két házhoz vonult és felszólították őket, hogy takarodjanak. A demonstrálókat a balatonlellei rendőrök hazaküldték. Jelenka György polgármester a lapnak elmondta: megérti, hogy miért a két családot gyanúsítják a helyiek. “Nem lehet velük együtt élni” – mondta el a faluvezető, hozzátéve: nem rasszista, nem azzal van gondja, hogy az illető családok romák, hiszen a faluban több roma család él, akikkel soha semmilyen gond nem volt. A két gyanúsított család tagadja, hogy közük lenne az esethez.

A feleségével 6 gyereket nevelő 32 éves Horváth László a lapnak elmondta: tudja, hogy gyerekei rosszak, de ilyet sohasem csinálnának. A férfi nem tagadta, hogy a család a gyerekek után járó támogatásokból és az asszony gyeséből él. A másik portán lakó Nagy Sándor azt állítja: ki sem engedi a gyerekeit, így nem érti, hogyan gyanúsíthatják őket.

A falubelieknek nincsen bizonyítékuk a két család ellen, egy közmunkás szerint az épp elég beszédes, hogy mióta a két porta elé vonultak, a széklet eltűnt a buszmegállóból.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik