Belföld

Boross Péter keletebbre tolná az EU központját

Boross-Peter(960x640).jpg (Array)
Boross-Peter(960x640).jpg (Array)

Logikus felvetésnek gondolja, hogy az Európai Unió központjának inkább a keleti részen kellene lennie. Keleti nyitás újragondolva?

Az exminiszterelnökkel a Magyar Hírlap készített interjút. “Az EU központjának már nem Brüsszelben kellene lennie, hanem az Európai Unió földrajzi közepén, valahol Németországban, annak is inkább a keleti részén” – mondta Boross Péter, aki úgy látja, “a nyugati balliberalizmus aurája egyértelműen befolyásolja az unió felfogásrendjét”.

A volt kormányfő úgy vélte: amennyiben Európában unió helyett csak nemzetállamok működnének, feltehetően könnyebben meg lehetett volna állítani a mostani menekültáradatot.

“Az Európai Uniónak nem menekültkvóta-rendszerben kellene gondolkodnia, hanem saját haderő felállításán. Az amerikaiakkal való összefogás után először békét kellene teremteni a közel-keleti országokban. A menekülteket ezután vissza kellene küldeni az anyaországukba, gazdaságilag rendbe tenni ezeket az országokat” – jegyezte meg a lapnak adott interjúban Boross Péter.

A politikus szerint “a bevándorlás nem kulturális és civilizációs, hanem etnikai probléma”. Hozzátette: az érkezőknek nemcsak kultúrájuk más, hanem az ösztönrendszerük, biológiai, genetikai adottságaik is. Boross Péter azt mondta, a magyar-szerb határzár nem lesz megoldás, hiszen mivel sem Horvátország, sem Románia nem tagja a schengeni uniós határövezetnek, onnan is átjöhetnek a határainkon. “A kerítés viszont jól mutatja a kormány eltökélt szándékát a bevándorlók megállítására, többet ebben a pillanatban nem is tud tenni”.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik