Belföld

Vasutasok Szakszervezete: egyre több az életveszélyes helyzet

Vasárnap reggel Nógrádban ütközött össze két vonat. Az érdekképviselet szerint túlhajszoltak, ezért figyelmetlenek a dolgozók.

A Vasutasok Szakszervezete szerint csak a szerencsének köszönhető, hogy nem történik gyakrabban olyan baleset, mint vasárnap reggel Nógrádban – az Aszód-Balassagyarmat vonalon két vonat ütközött össze, 21-en megsérültek, közülük ketten súlyosan. Az érdekképviselet szerint évente legalább tízszer van hasonló vészhelyzet.

Idén már öt olyan vonatveszélyeztetési helyzetről számolt be nyilvánosan a MÁV, amely akár tragédiával végződhetett volna – hívta fel a figyelmet a szakszervezet. Közleményükben azt írják: már korábban figyelmeztettek arra, hogy a vasúttársaságnál kevés a szakember, a jelenlegiek túlhajszoltak, utánpótlásra pedig nincs pénz. A MÁV vezetését és a kormányt felszólították, hogy szüntessék meg a létszámhiányt a vasútnál, adjanak pénzt új szakemberek képzésére, valamint a biztonságos munkakörülmények megteremtésére.

A VSZ elnöke szerint főleg az emberhiánnyal és a dolgozók túlterheltségével magyarázható, hogy egyes esetekben figyelmetlenebbek a kelleténél. Emiatt az elmúlt években folyamatosan nőtt az olyan esetek száma, amikor egyszerre két szerelvény került egy vágányra, egymás mögé vagy egymással szemben.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik