Belföld
Matolcsy-Gyorgy(960x640).jpg (Array)

A Liberálisok humormüzlit reggeliztek, ötleteket adnak Matolcsynak

Tóth Richi
Tóth Richi

Na, ugye. 2015. 08. 11. 11:10

A jegybank egyik alapítványa offshore cégtől vett luxusvillát, nem kevés, de legalább sok pénzért, több mint egymilliárd forintért. A Liberálisok szerint van még egy-két épület, amit megvehetnének.

Matolcsyék ingatlanvásárlásáról írtunk már korábban, az ingatlant még februárban vette a jegybank alapítványa, a földhivataltól kikért tulajdoni lap szerint az épületnek helyt adó ingatlan 2165 négyzetméter, az előző tulajdonosa pedig a Wakefield Kft. volt. A Mátyás király úti kastélyt nettó 1,038 milliárd (vagyis bruttó 1,3 milliárd) forintért vették, itt tervezik majd létrehozni az alapítvány képzési és tudományos kutatási központját. Hozzátették, az ingatlant a szakértő által becsült forgalmi érték alatt sikerült megvenni.

A Liberálisok, vagyis a Magyar Liberális Párt közleményben osztogat ötleteket, ingyen:

„sajnos az állampolgárokat már nem lepi meg, az MNB gazdálkodásáért felelős kormánytisztviselőket pedig nem érdekli, hiszen eddig hiába hívtuk fel a figyelmét Rogán Antalnak, Papcsák Ferencnek és Varga Mihálynak, egyik sem mutatott érdeklődést a jegybanki vásárlások iránt. Ezért azt javasoljuk az MNB-nek, hogy nyugodtan vegyen még az alapítványai nevére néhány ingatlant, hogy az unortodox tanokat országszerte terjeszthessék, de az lenne a legjobb, ha a külföldi irodákhoz hasonlóan világszerte vennének néhány palotát és villát, hogy a nemzetközi szinten is megismerhessék Matolcsy tanait. Javasoljuk többek között a kuala lumpuri Petronas-ikertornyok, a New York-i Time Warner Center megvásárlását, és mivel a Budai Vár már foglalt, szóba jöhet a Buckhingam Palace is, ott is jól működhetne valamelyik alapítvány, bár ezek valószínűleg nem a jegybank ízlésének megfelelő offshore hátterű tulajdonossal rendelkeznek.”

De van ennél komolyabb része is a közleménynek:

„A Liberálisok próbáltak ma utánajárni, hogy az alapítványok, amelyek 250 milliárd forint közpénzt kaptak, mit csináltak eddig, mihez nélkülözhetetlenek a milliárdos ingatlanok, de az MNB tegnap megújult honlapjáról ez nem derül ki. Az sem világos, hogy hová lett a hatodik, Domus Innovations Alapítvány, melyet az MNB állítólag karácsonykor hozott létre, s melynek működésére akkor milliárdokat igényeltek. Addig is, amíg vesz az MNB egy újabb ingatlant, vagy műtárgyat, azt kérjük Matolcsy Györgytől, hogy válaszoljon közérdekű adatigénylésünkre, árulja el, hová lett a 6. alapítvány és mennyibe került az új honlap.”

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Kommentek

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.