Belföld

Ha a magyar reformok működnek úgy en bloc, miért kellett ezt kiemelni?

plakát (Array)
plakát (Array)

Tiszta sor, a magyar reformok működnek, ezt látjuk mindenhol. De a hatalmas siker élét simán kiveszi, ha elkezdjük feldarabolni.

Itt egy szokásos MTI-hír, szóról-szóra:

A három csapásnak nevezett, az erőszakos, többszörös visszaesőkre vonatkozó szigorítás ötéves története azt mutatja, hogy a magyar reformok a büntetőpolitikában is működnek – mondta az Igazságügyi Minisztérium parlamenti államtitkára hétfői sajtótájékoztatóján Budapesten.

Répássy Róbert közölte: a legveszélyesebb elkövetők hosszabb időre elzárása hatékonyabb védelmet nyújt; voltak olyan esetek, amelyek megelőzhetők lettek volna a három csapás alkalmazásával.

A 2010 nyarán bevezetett Btk.-szigorítás lényege, hogy a személy elleni erőszakos bűncselekmény elkövetése miatt harmadszor is jogerősen elítélt büntetési tétele a kétszeresére emelkedik, és ha a felső határa meghaladja a húsz évet, akkor tényleges életfogytiglant kell kiszabni. A Legfőbb Ügyészség statisztikái szerint öt év alatt ilyen ügyekben hat tényleges életfogytiglant szabtak ki.

És a magyar reformok nyilván működnek az oktatásban és az egészségügyben is. De azért az oktatásról olvassuk el ezt, azt meg csak iderakjuk, hogy a szociális ágazaton belüli bérkiegészítés során van olyan alkalmazott, aki 1650 forintot kap.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik