Belföld

Viharriasztást adtak ki: hidegzuhany érkezik

Felhőszakadás (Array)
Felhőszakadás (Array)

Az ország összes megyéjére elsőfokú figyelmeztető előrejelzés van érvényben felhőszakadás miatt, és már a riasztás is megjelent. Az ország hét megyéjében másodfokú a hőség veszélyességi szintje. Nem látni még, hogy mikor lesz vége a hőségnek.

Kedden napközben átmeneti szünet után szórványosan valószínű az országban zivatar, helyenként felhőszakadással, esetleg viharos széllel és kisméretű jéggel. Kialakulásuk száma és területi eloszlása a szokásosnál is bizonytalanabb. Az alföldi megyékben kedden elérheti a napi középhőmérséklet a 25 fokot.

Az Alföld délkeleti részén kialakult záporos, zivataros csapadékgóc a délelőtt során lassanként feloszlik, miközben északkelet felé halad. Egyébként a sok napsütés mellett erőteljes gomolyfelhő-képződésre számíthatunk, és átmeneti szünetet követően délután ismét előfordulhat elszórtan helyi zápor, zivatar – erre a legnagyobb esély az Alföld keleti területein van. A zivatarokat felhőszakadás is kísérheti. A változó irányú szél jellemzően mérsékelt marad; erős, viharos széllökések azonban zivatarok környezetében előfordulhatnak. A hőmérséklet kora délután 30 és 35 fok között alakul, a Tiszántúlon lesz a melegebb. Késő estére 20 és 26 fok közé hűl le a levegő.

Szerdán sok napsütés várható gomolyfelhő-képződéssel. A Dunántúlon néhol, másutt elszórtan valószínű zápor, zivatar. Általában gyenge vagy mérsékelt marad a változó irányú szél, csak zivatarok környezetében lehet szélerősödés. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 15, 21, a legmagasabb nappali hőmérséklet 31, 35 fok között alakul.

Csütörtökön napos időre számíthatunk többnyire kevés gomolyfelhővel. Egészen keleten esetleg előfordulhat egy-egy zápor, zivatar, másutt csapadék nem várható. Gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 16, 22, a legmagasabb nappali hőmérséklet 32, 36 fok között alakul.

Pénteken túlnyomóan derült, száraz idő várható. Gyenge vagy mérsékelt marad a délkeleti, keleti szél. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 16, 22, a legmagasabb nappali hőmérséklet 33, 37 fok között alakul.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik