Belföld

A magyarok a pirézeket jobban szeretik az araboknál

Bevandorlok-Debrecenben(960x640).jpg (Array)
Bevandorlok-Debrecenben(960x640).jpg (Array)

Nem nőtt, de továbbra is magas az idegenellenesek aránya –- derül ki a Tárki legfrissebb kutatásából.

Idén júliusban a felnőtt lakosság 39%-a választotta az idegenellenesnek tekinthető – most éppen nagyon aktuálissá vált – állítást, vagyis azt, hogy az országba menedékkérő be ne tehesse a lábát. A megkérdezettek 5%-a volt idegenbarát, ők minden menedékkérőt befogadnának. A többség (a megkérdezettek 56%-a) mérlegelne a menedék nyújtásának, illetve megtagadásának kérdésében.

A Tárki emlékeztet rá, hogy az idegenellenesség mértéke a kezdeti gyors növekedés (1992–1995) után előbb ingadozott (1996–1998, 1999–2001), majd 2002 és 2011 között kisebb ingadozások mellett (24–34%) meglehetősen stabil volt. 2012-ben a korábbi évekhez képest megnőtt az idegenellenesek aránya. Ez 2013-ban és tavaly magasabb maradt, mint a 2000-es évek átlaga, majd 2015 elején rekordmagasságot ért el.

A 2015. júliusi idegenellenességi adat ismét a 2014. évi szinten áll, tehát magas, de nem nőtt tovább a nemzeti konzultáció, a plakátkampány és a Szerbia felől jövő migránsok médiában is nagy hangsúlyt kapott áradásának hatására. Ezzel szemben megnőtt a mérlegelő, felére csökkent az idegenbarátok aránya. A korábbi évekhez képest a mérlegelők körében alacsonyabb a potenciális menedékkérők befogadását elutasítók aránya.

Még a pirézeket se!

Az arabokat ugyanakkor a mérlegelők háromnegyede (76%) most is elutasítaná, és s még az igazán ártalmatlan pirézeket sem engedné be a mérlegelők fele (53%). A piréz egyébként egy fiktív etnikum, a Tárki 2006-os, idegenellenességet vizsgáló felmérésében bukkant fel először, a közvélemény-kutató cég azt vizsgálta, hogy velük szemben is megjelenik-e az elutasító attitűd.

Az idegenellenesség ott magasabb az átlagosnál (39%), ahol a menekülők jelenléte a legláthatóbb/terhesebb, illetve akik idegenekkel szembeni előítéletességük kifejezésére alkalmasnak érzik a menekülteket. Így átlag feletti a dél-alföldi régióban élőknél, (53%), akiknél nincs is idegenbarát, a Jobbik szimpatizánsainál (54%), a rossz anyagi helyzetben lévőknél (43%), a hónapról hónapra élőknél (43%) vagy azoknál, akik éppen csak kijönnek jövedelmeikből (40%).

Az idegenbarátok aránya az átlagosnál (5%) ott magasabb, ahol kisebb az esélye a menekülőkkel való találkozásnak, illetve akiknek az értékrendje feltehetően nyitottabb az idegenekkel kapcsolatban. Ezek a társadalmi csoportok a következők: a nyugat-magyarországiak (18%), a felsőfokú végzettségűek (13%); akik maguk is gondolkodnak migráción (a rövid és hosszú távú külföldi munkavállalást tervezők 12–12%-a, a kivándorolni szándékozók 17%-a); a gond nélkül élők (15%); és a hetente templomba járók (17%) – tudatta a Tárki.

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik