A békés politikai átmenetet kidolgozó nemzeti kerekasztal-tárgyalásokon a legtöbb sarkalatos kérdésről már 1989. szeptember 18-án megszületett a megállapodás, de nyitva maradt, hogy ki és mikor válasszon köztársasági elnököt. Az MSZMP – a népszerű Pozsgay Imre miatt – ragaszkodott ahhoz, hogy a nép szavazzon még a parlamenti választások előtt, de az SZDSZ a népszavazást az országgyűlési választások utánra tolta volna – emlékeztet az MTVA archívuma.
Az Országgyűlés – még régi összetételében – októberben elfogadta az úgynevezett sarkalatos törvényeket, az Alkotmány módosításával létrehozta a köztársasági elnöki intézményt. Az államfő megválasztásáról rendelkező külön jogszabály úgy rendelkezett, hogy az államfőt először a nép, később az Országgyűlés választja meg, az elnökválasztás időpontját pedig később tűzik ki.
Négyigenes népszavazás
1989. október 23-án Szűrös Mátyás, az Országgyűlés elnöke az Országház erkélyéről kikiáltotta a Magyar Köztársaságot. Ő lett az ideiglenes államfő. A parlament az SZDSZ által négy kérdésben kezdeményezett népszavazást november 26-ára írta ki, 1990. január 7-ére pedig kitűzte az elnökválasztás első fordulóját azzal a megkötéssel: ha a november 26-án a többség igennel voksol, akkor az államfőt az új parlament választja meg.
A „négyigenes” népszavazáson az elnökválasztás kérdésében 6101 vokssal győztek az igenek, így a januári közvetlen elnökválasztás elmaradt. Újabb fordulatként 1990. március 1-jén a képviselők név szerinti szavazáson úgy módosították az Alkotmányt, hogy az államfőt négy évre, közvetlenül választják.
A Göncz Árpád Alapítvány honlapján található idézetek szerint a volt államfőnek valójában mindegy lett volna.
„A hatalomhoz való viszonyunk az, amin megmérettetünk. Azon, hogy ki mire használta. És hogyan.” „Bizalmat visszaadni nem, csak elvenni lehet. Ha a népszavazás úgy dönt, hogy a Köztársaság elnökét a nép közvetlenül választja, vállalom a megmérettetést; ha úgy, hogy az elnökválasztás joga a tisztelt Házat illeti, magától értetődően elfogadom a Ház döntését.”
(1990-es népszavazásról elnökjelöltként. Magyar Országgyűlés. 1990. július 2.)
Az első szabad választások (március 25-e, április 8-a) után a helyzet ismét változott. Az ország kormányozhatóságára hivatkozva a két legnagyobb parlamenti erő, az MDF és az SZDSZ április 29-én alkut kötött. A néhai Antall József (MDF) és Tölgyessy Péter (SZDSZ, Fidesz) közötti megállapodás eredményeként a köztársasági elnöki posztért cserébe az SZDSZ lehetővé tette, hogy a parlament kétharmados törvényeket is elfogadhasson 50 százalék plusz egy szavazattal. Az egyezséget csak május elején jelentették be, a közleményt Antall József mellett Kis János SZDSZ-elnök írta alá.
Az egyezség alapján jelölték Göncz Árpádot, az SZDSZ Országos Tanácsának tagját, a Magyar Írószövetség elnökét az Országgyűlés elnökének, ideiglenes köztársasági elnöknek, az Országgyűlés első alelnökének, egyben ideiglenes házelnöknek pedig a minap elhunyt Szabad Györgyöt, az MDF elnökségi tagját javasolták.
Fotó: MTI/Cseke Csilla
Átlagmagyarként hódított
Az új Országgyűlés 1990. május 2-án választotta meg őket, majd június 19-én megszavazta azt az alkotmánymódosítást, amely azt is tartalmazta, hogy visszatérnek a parlament általi államfőválasztásra. Az Országgyűlés 1990. augusztus 3-án az előírt kétharmadosnál jóval nagyobb többséggel Göncz Árpádot választotta meg köztársasági elnöknek.
1994-ben átlagmagyarnak nevezte magát, mert úgy gondolta, ugyanazért dühös, ugyanazt érzi, ugyanazért hatódik meg, mint mindenki más – nem véletlen, hogy a rendszerváltozás utáni legnépszerűbb közéleti személyiség és politikus volt. Göncz Árpádot 1995. június 19-én újraválasztották, akkor volt egy ellenfele is, az MDF, a Fidesz és a KDNP Mádl Ferencet jelölte. Göncz akkor 259 szavazatot kapott.
Elnöki periódusai alatt kétszer került igazán kellemetlen helyzetbe. A taxisblokád háromnapos válsághelyzetet eredményezett 1990. október 25. és 28. között, az utolsó napon főparancsnokként nem adott engedélyt a hadsereg bevetésére. Sőt, ő nyújtotta be a közkegyelem gyakorlásáról szóló törvényt a parlamentnek, mivel több ezer taxist kellett volna elítélni.
1992. október 23-án kifütyülték a Kossuth téren (máskor is, de ez volt a legemlékezetesebb) – beszédét nem mondta végig. Ekkor már érezhető volt a feszültség Antall József és közte, mivel a miniszterelnök kérése ellenére nem váltotta le a Magyar Televízió (Hankiss Elemér) és a Magyar Rádió (Gombár Csaba) elnökét, és felülvizsgáltatta az Alkotmánybírósággal a kárpótlási, az igazságtételi és a frekvencia-gazdálkodási törvényt is.
Az ellenzék szerint bőrfejűek és fasiszták fütyültek a téren, a kormánypárt szerint csak a politizáló elnököt kritizálták. Orbán Viktor három nappal később ezt mondta a Parlamentben: „Most azonban Göncz Árpádot a Kormányt éltető, fasiszta skinheadek fütyülték ki, és a FIDESZ megítélése szerint ilyen esetben demokrata politikusok között a szolidaritás kötelező. Nem önmagában néhány száz skinheadtől fél ez az ország, hanem úgy gondoljuk, az ország attól tart, hogy a Kormány gyanúba hozható, és összjátékkal vádolható meg: a szélsőjobboldali erőszakos csoportokkal való együttműködés vádjával.”
Göncz Árpád elnökként (1990-től 2000-ig) az ország legnépszerűbb politikusa volt. Talán azért, mert többé-kevésbé az ország nagypapáját mintázta.
Erről így vélekedett.
„Valahol a népszerűség igazi titka, ha az ember nem igazodik mindig a népszerűség követelményeihez. (…) Amikor elnök lettem, azt hitték, hogy mazsola leszek a kalácsban. Aztán kiderült, hogy kavics.”
(Göncz – Göncz Árpád portréfilm 2002 rendező: Papp Gábor Zsigmond)
Az idén 93 éves Göncz Árpád születésnapján kezdte meg tavaly munkáját a róla elnevezett alapítvány, amelyet gyermekei hoztak létre. A Göncz Árpád Alapítvány kuratóriumába tagnak az alapítók ifjabb Bibó Istvánt, Gulyás Andrást és Rainer M. Jánost kérték fel. Az alapítvány honlapján számos dokumentum, kép, mozgó és hangzó anyag mutatja be Göncz Árpád életét, politikusi, írói, műfordítói tevékenységét.
