Belföld

Tarlós besokallt a menekültektől

tarlos-istvan(960x640).jpg (Array)
tarlos-istvan(960x640).jpg (Array)

Szerinte Budapest már megtelt.

Intézkedési tervet készít a főváros a naponta több ezrével érkező menekültek, illegális bevándorlók miatt – közölte a Magyar Nemzettel a főpolgármester. Az egyeztetések már megkezdődtek a Belügyminisztérium, a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság és a Fővárosi Önkormányzat Rendészeti Igazgatósága között.

Az akcióterv várhatóan a következő hetekben elkészül, és részletesen előírja majd, hogy melyik fővárosi cégnek, szervezetnek mi a dolga. Szerinte most az utcákon, a pályaudvarokon, az aluljárókban és a parkokban kialakult köztisztasági helyzet a legsúlyosabb.

„Átfogóan is foglalkoznunk kell a kérdéssel, hiszen a város nem bírná el, hogy még több bevándorló zúduljon ránk.”

Tarlós István a lehető legkorábbi időpontra, szeptember másodikára hívja össze a Fővárosi Közgyűlést. Önálló napirendi pont lesz az illegális bevándorlók ügye. Szerinte egyes pártoknak és civil szervezeteknek különös ötleteik vannak, miközben tény: a napokban egy teljes buszt kellett fertőtleníteni a fertőzést kapott és kórházba szállított beteg menekültek után.

Mint korábban megírtuk csütörtökön a rendőrök már akcióba lépett, a Keleti pályaudvar migránsokkal teli aluljáróit kiürítették.      

Ajánlott videó

Olvasói sztorik